DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ez a 60-80 milliárd forintos szám visszaköszön. Bizonyára ön is olvasta, és a Házban sokan olvasták, hogy különböző multivállalatok ezeket a számokat fizetett hirdetésben ismételgették konzekvensen az elmúlt időszakban az alatt a fél év alatt vagy egy év alatt, amikor folyamatosan egyeztettünk a különböző érintettekkel annak érdekében, hogy a termékdíjtörvény előkészítése során az ő érdekeiket is megfelelő módon tudjuk beépíteni a törvénybe.

Az egyeztetés azonban nem azt jelenti, hogy mindenkinek a véleményét figyelembe kell venni és maximálisan érvényesíteni kell. Annak a filozófiának a mentén, amely azt mondja, hogy a szennyező fizet, illetve preventív, megelőző módon próbáljuk megakadályozni, hogy a hulladék, a szemét elöntsön bennünket, igyekeztünk egyeztetni és egyeztettünk is. Elismerem, hogy kivételt képez néhány multivállalat, amelyek nem tudták elfogadni ezt a filozófiát, csak a saját érdekeiket vették figyelembe.

Ugyanakkor tételesen nem igaz az, hogy ilyen terhet róna ez a jogszabály a vállalkozókra. Csupán néhány tíz millió forintos összegről lehet szó. Tételesen nem igaz azért ezen túlmenően, mert az új jogszabály, a kormányrendelet - amely reményeink szerint szerdán elfogadásra kerül - átmeneti időt biztosít, hiszen két éven keresztül semmi mást nem kell csinálniuk, csak azt kell folytatniuk, amit eddig végeztek. Csak nem szabad megváltoztatni negatív értelemben az eddigi tevékenységüket, mert akkor valóban sújtja őket bizonyos mértékig ez a jogszabály.

Szintén nem igazak azok az állítások, hogy a kisvállalkozókat sújtja a rendelkezésünk, mert a 200 ezer darabnál többet előállító ásványvíz- és üdítőital-gyártókat érinti csupán a termékdíj, az az alatt termelőket viszont nem. Nem is értem, hogy miről beszélünk.

Forrás: parlament.hu