DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, 1998-1999-2000-ben nagyon komoly árhullám vonult le a Tiszán, jelentős károkat okozva, ami az ön adataival megegyezően valóban körülbelül 200 milliárd forintos kár, illetve ekkora helyreállítási forrást igényelt.

Már ekkor világossá vált az a tény, hogy csak a gátak és kizárólag a gátak emelésével, erősítésével hosszú távon a tiszai magas víz nem kezelhető. A szakma kidolgozta a koncepciót 2002-ig. Sajnálatos módon 2000 és 2002 között, amikor önök voltak kormányon, a kormánynak nem volt ideje arra, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel, és érdemben megtárgyalja, hanem a következő kormányra, a szabad demokrata-szocialista kormányra maradt, amely kormány 2003. március 27-én az 1022. számú kormányhatározatban döntötte el azt, hogy márpedig egy új módszerrel, egy új technikával próbálkozik védekezni a tiszai magas árvizek ellen. Ez pedig a Vásárhelyi-terv első üteme, amely az árapasztó rendszerek, hat darab árapasztó kiépítése, valamint a nagyvízi meder, az árvízi meder átjárhatóvá tétele mellett, ezen túlmenően valóban infrastrukturális beruházásokat is eszközöl ebben a térségben.

Ezen túlmenően a Medgyessy-kormány 2004-ben törvényben erősítette meg azt, hogy márpedig ezekre a forrásokra szükség van, ezt végre kell hajtani, és meghatározta azt a hat darab tározót, amelynek a kiépítését nem 2004, hanem 2007. december 31-éig kell megvalósítani. Ebből 2005-ben egy darab tározó befejezését, a cigándi tározó befejezését vállaltuk és vállaljuk, ezen túlmenően a tiszaroffi tározó megkezdését, és ami legalább ilyen fontos megítélésünk szerint, a nagyvízi meder átjárhatóvá tételét is ebben az időszakban vállaltuk be. Ennek a forrása, képviselő úr, rendelkezésre áll a 2004., illetve a 2005. évi költségvetésben. Szeretném jelezni, hogy 2004-ben 8 milliárd forint áll rendelkezésre erre az első ütemre, amely döntő mértékben tervezési, előkészítési és engedélyezési folyamatot foglal magában.

Természetesen a kivitelezések már 2004-ben megkezdődtek közbeszerzés útján. Szeretném jelezni, hogy az általunk alkalmazott közbeszerzési eljárásoknak köszönhetően mintegy 16-17 százalékos megtakarítást sikerült elérnünk az eddigi közbeszerzések során a kalkulált összeghez képest. Úgy gondolom, ez egy rendkívül fontos momentum.

Ezen túlmenően szeretném továbbá jelezni a képviselő úrnak, hogy az infrastruktúra és a beruházások tekintetében a 1107/2003. számú kormányhatározat 2/c) pontjának megfelelően forrást biztosítunk arra, hogy a terület- és településrendezési terveket meg tudják változtatni, át tudják alakítani az önkormányzatok, amelynek az alapja a Tisza-térség területrendezési tanulmányterv. Ezt a központi büdzséből ebben az évben biztosítjuk, és ez a tanulmányterv december 31-én rendelkezésre áll annak érdekében, hogy az önkormányzatok a saját rendezési tervüket át tudják alakítani megfelelő szakmaisággal, amihez természetesen a forrásokat biztosítani fogjuk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Ebből, úgy gondolom, egyértelműen következik az, hogy a miniszter, illetve a minisztérium a sarkára állt, és úgy gondolom, a jövőben is szolgálni tudjuk (Az elnök ismét csenget.) azt a biztonságot, ami szükségeltetik a Tisza menti települések lakóinak az érdekében.

Tisztelettel kérem válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu