DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Ön igyekezett felvázolni egy gazdasági-társadalmi körképet, amiben azt próbálta megfogalmazni, hogy az ország nehéz helyzetben van. Úgy gondolom, sikerült azt a hibát elkövetni, ami nem először fordul elő önöknél, hogy a Fidesz rossz hangulatát és rossz állapotát megpróbálja összetéveszteni az országéval. (Derültség az MSZP soraiban.)

Szerencsére ez nincs így, és a gazdaság helyzete korántsem ilyen, mint amilyet igen tisztelt frakcióvezető-helyettes úr itt az imént felvázolt. Ugyanis az adatok egyébként mást mutatnak. Amikor egy politikus értékeli a gazdaság helyzetét, akkor megpróbálja a saját prekoncepcióját ezek szerint - legalábbis ön ezt tette - igazolni az adatok által. Ezt egyébként meg lehet tenni, csak akkor valós adatokat valós módon kell összehasonlítani. (Tállai András: Gyere elő vele!)

Nézzük magát azt a kérdést, amelyre úgy utalt frakcióvezető-helyettes úr, hogy a felzárkózási folyamattal gond van. Kóka miniszter úr valóban megfogalmazta a felzárkózás alapvető feladatait, de azt gondolom, hogy a szakemberek ezt értik, hogy a felzárkózás egy folyamat; egy hosszú folyamat: szeretnénk eljutni az Európai Unió átlagának a szintjére, és ezt nagyon jól jellemzik azok az adatok, amelyeket az Európai Unió statisztikai hivatala rendszeresen kiad. Nézzük meg, hogy mi a valós helyzet!

2003-ról is kiadta az Európai Unió statisztikai hivatala azt az elemzést, amelyben az Európai Unió átlagához viszonyítja az egyes országokat. Ebben benne vannak a gazdag országok, amelyek száz fölött vannak az átlagban, és benne vannak az átlag alatti színvonalat elérő országok.

Magyarország 2002-ben, ha az Európai Unió átlagát száznak vesszük, akkor 59 százalékon áll; a tavalyi évben pedig 61 százalékon, tehát 2003-ban 61 százalékon. Ez azt jelenti, hogy Magyarországnak az átlagos gazdasági fejlettsége 2 százalékponttal javult az Európai Unióhoz képest. Ez nem a lemaradást, hanem a felzárkózást jelenti, az előjelet volt szíves eltéveszteni frakcióvezető-helyettes úr; mint ahogy néhány más kérdésben is, például a foglalkoztatottságot tekintve.

Egyébként hozzáteszem, hogy minden gazdaságelemzőnek ez a rémálma, amikor eltéveszti az előjelet, csak az a különbség, hogy amikor a gazdaságelemzők prognózist készítenek, akkor félnek attól, hogy a jövőbeni adatokat helyesen becsülik-e meg. A múltbeli adatok előjelét eltéveszteni nem túl nagy szakmaiságra vall.

Egyébként, ami az Európai Unió támogatásait illeti, itt azért szeretném felhívni arra a tisztelt Országgyűlés figyelmét, hogy a jövő évben már az Európai Unió tagállamaként működünk, teljes évben, ezért a költségvetésünk egy tagállami költségvetés. Ezért ebből kiragadni adatokat, például a kis- és középvállalkozások támogatásánál, nem szakszerű, hiszen itt az európai uniós keretből is nagyon jelentős támogatást kapnak ezek a cégek.

Még valami, ami nagyon fontos. Képviselő úr említette, hogy a nyugdíjasoknak milyen áremeléseket kell elviselniük. Valóban bizonyos… (Zaj. - Az elnök csenget.)

Forrás: parlament.hu