DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány azért támogatta ezt a törvényjavaslatot (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mert a sajátja!), ezt a képviselői önálló indítványt, mert úgy gondolja, hogy ezzel a módszerrel, amely szélesebb kitekintést ad a monetáris tanácsnak (Varga Mihály: Göndör is sokat dolgozott rajta!) a monetáris politika kialakításában, az értelemszerűen segíti a jegybank tevékenységét. Meggyőződésünk, hogy ez megfelelő út, hiszen a monetáris politika a gazdaságpolitika egészétől nem lehet független.

Nyilvánvaló, hogy a köztársasági elnök úr is ezt akceptálta, amikor úgy döntött, hogy megfontolásra az Országgyűlésnek visszaküldi. Én abban bízom, hogy a köztársasági elnök úr véleményét figyelembe veszi a tisztelt parlament. Itt egy dolog volt, amit figyelembe vett, nevezetesen azt, hogy meg kell fogalmazni pontosan annak az alelnöknek a funkcióját. Ez megtörtént.

Ugyanakkor még egy dologra hívta fel az elnök úr a figyelmet, nevezetesen arra, hogy korábban az Európai Központi Bank jelezte, nem helyes, ha az igazságügy-miniszternek befolyása van a jegybanki rendeletek megalkotására. Ezért mi támogattuk korábban is azt a képviselői önálló indítványt, amely javasolta, hogy ez kerüljön be a törvénybe. Most is támogattuk azt a módosító indítványt, amellyel ezt újra javasolták képviselők, és sajnáljuk, hogy a bizottságban ezzel a tisztelt ellenzéki képviselők nem értettek egyet. Ezt szomorúan tudomásul vesszük, hogy itt ellentét van a köztársasági elnök úr és a tisztelt ellenzéki képviselők között, de ezt kénytelenek vagyunk tudomásul venni.

Egyébként még annyit hadd mondjak, hogy amit a gazdaság állapotáról mondtak a tisztelt képviselők, egyszerűen hibás az a hipotézis, amiből kiindulnak, ettől a következtetések már nem lehetnek jók.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu