GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt héten láthattuk, hogy Magyarországon van olyan hely, ahol ingyen lehet zöldséget kapni. Az egészben az volt a meglepő, hogy nem karitatív akció volt, hanem arról szólt a történet, hogy a magyar termelők így próbálták felvenni a versenyt az egyik áruházlánccal. Az ötletet mára átvette az egyik kereskedelmi vállalkozás is, hisz okulva a mások, tavaly összesen 40 millió forintos büntetéséből, az idén nem a beszerzési ár alatt, hanem ingyen adja a karácsonyi pontyot. Persze, itt sincs szó jótékonyságról, hiszen jelentős összegű vásárláshoz köti az ajándékozást.
Ahogy a világban, úgy nálunk is óriási piaci harc folyik a vevőkért, de az nem lehet megengedhető, hogy ennek a harcnak a magyar agrártermelők és a hazai élelmiszer-feldolgozók legyenek az áldozatai. Mit látunk ugyanis? Az áruházak polcairól fokozatosan kiszorulnak a hazai, kiváló minőségű élelmiszerek, és a helyükre feltűnően olcsó, tisztázatlan eredetű és összetételű termékek kerülnek. Ez persze részben az irreálisan erős forintnak is köszönhető, de még így is elképzelhetetlen, hogy például Csehországban 14 forint alatt legyen egy kilogramm krumpli beszerzési ára, ugyanis két kereskedőláncnál jelenleg ezt ennyiért árusítják.
Az Európai Unió sokat költ az élelmiszer-biztonságra, de látjuk, még így is előfordul, hogy a kikötői vizsgálaton átcsúszik olyan élelmiszer, ami mérgező. Sajnos, ezt a paprika kapcsán mi is tapasztaltuk, és olvashattuk több helyen, hogy több ezer tonna indiai bivalyhús került Európába, amiről kiderült, hogy se nem bivaly, se nem hús. Azért kell nagyon kiemelten kezelni a hazai ellenőrzéseket, mert 200 forintból nem lehet a Magyar Élelmiszerkönyv szabályai szerint parizert készíteni, de igaz ez a 150 forintos virslire is, amivel valószínűleg szilveszterkor tele lesz a kereskedelem.
Sok cég úgy próbálja kijátszani a 30 napnál hosszabb fizetési határidő, illetve a beszerzési ár alatti fizetés tilalmát, hogy egyáltalán nem értékesít magyar árut. Ezt barátságtalan lépésnek tartjuk, ami ellen tüntetőleg fel kell lépni. Ennek kapcsán kérdezem a miniszter urat: milyen intézkedéseket terveznek az ilyen jelenségek megfékezésére?
Köszönöm szépen, és várom a válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés