IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ön tévedésben van. Két mosással kapcsolatos közbeszerzése volt nemrégiben a Honvédelmi Minisztériumnak, az egyik a katonai, a másik az egészségügyi textíliák mosására vonatkozik. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: És a pénz!)

Az első ügyben az olcsóbb ajánlat nyert, és mindkét fél bejelentéssel élt a döntőbizottsághoz. A vesztes kifogását elutasította a döntőbizottság, miszerint ez jogtalan és megalapozatlan volt. Érdekes, ellentmondásos módon a nyertes kifogását fogadta el a döntőbizottság, és megbírságolt minket 4 millió forintra, mégpedig nem azért, mert a nyertes nyert, és a vesztes veszített, hanem azért, hogy miért nem zártuk ki azonnal, már a pályázat beadásakor a vesztest amiatt, hogy nem volt megfelelő referencia becsatolva az ajánlathoz. Tehát a probléma sajnos éppen fordított: abban nem voltunk elég körültekintőek, hogy mindjárt az elején, az ajánlat érdemi mérlegelése előtt ki kellett volna zárni azt a vesztest, aki miatt most a képviselő úr felszólalt.

A másik: az egészségügyi textíliák mosatása ügyében pedig ugyancsak az a vesztes, akiről beszélünk, azért kapott elmarasztalást - tehát nem a minisztériumot marasztalta el a döntőbizottság, hanem magát a kifogást emelőt -, merthogy igyekezett megtéveszteni ajánlatával az ajánlatkérőt, valótlan adatokat tüntetett fel.

Úgyhogy mindkét eljárással kapcsolatban azt tudom mondani, tisztelt képviselő úr, hogy megfelelő gondossággal jártunk el, és a jobbik ajánlat nyert mindkét esetben - ez ellenőrizhető. Nem tudom, ha ön az értesülését valamelyik újság hasábjairól szerzi, akkor szíveskedjen tájékozódni nálunk, bármelyik iratba betekinthet, és örömmel rendelkezésére bocsátjuk ezeket az adatokat.

Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu