KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Valóban, én is úgy látom, abban van az igazi különbség a népszavazás üzenetét értők és nem értők között, hogy hogyan értelmezik a nemzeti érdek és az európai csatlakozás egymáshoz való kérdését: úgy értelmezik, hogy európai csatlakozás által megvalósuló magyar nemzeti érdek, vagy pedig azt mondják, hogy Európai Unió vagy nemzeti érdekek érvényesülése. Ez nem egy új keletű közelítés, sajnos nem új keletű közelítés, hiszen az európai csatlakozásunk időszakában hallhattuk a Fidesz részéről azt a véleményt, hogy Európán kívül is van élet, és azok, akik ezt a véleményt fogalmazták meg, ma a nemzeti érdek megvalósulását az európai csatlakozással szemben vagy annak rovására keresik.

Most itt konkrétan arról van szó - ez a mi álláspontunk és a kormány álláspontja -, hogy Magyarország gyors és sikeres csatlakozása az Európai Unióhoz, a Magyarországot övező, velünk szomszédos országok csatlakozása az Európai Unióhoz egy igazi magyar nemzeti érdekkörbe tartozó kérdés. Ez a kérdés ad ugyanis választ nagy nemzeti sorskihívásokra is, ez ad választ azáltal, hogy hozzájárul a békés nemzeti újraegyesítéshez, hiszen egy határ mögé kerülve a Kárpát-medencei magyarság között lévő határok megszűnnek, és ez ad választ a közös fejlődés perspektívájára is. Arra, hogy a szülőföldön európai módon lehessen élni, igazából az európai csatlakozás jelentette felzárkózás ad választ, itt Magyarországon, a határon túl, Erdélyben és Székelyföldön és perspektívájában a Vajdaságban is.

Úgy gondolom, nyilvánvaló mindenki számára, hogy európai módon élni, anélkül, hogy a szülőföldet el kelljen hagyni, csak úgy lehet, hogyha az európai felzárkózási perspektívát választják a szomszédos országok. De ehhez kulcskérdés Magyarország sikere, és kulcskérdés Románia mielőbbi csatlakozása és sikere is, hiszen akkor mondhatjuk a Nyugat-Balkán országai számára, hogy válasszátok az európai utat, és nemzeti törekvéseinkkel összhangban járjátok be azt az utat, amit Magyarország és Románia ennek érdekében, a belső viszonyai átalakítása érdekében bejárt, ha ezek az országok sikeresek, és állampolgáraik számára, Románia esetében az ott élő nagyszámú magyar állampolgár számára európai életkörülményeket tudnak biztosítani.

Ez az az út, amelyik itthon európai életkörülményeket, szabadságot és természetesen európai sztenderdeket biztosít, Romániában a változás lehetőségét, és immáron belátható időn belül, 2007-ben európai körülményekhez közeli állapotot, a Vajdaságban pedig azt, hogy Szerbia maga is ezt az utat válassza, és így oldja meg, így tegye élhetővé a Vajdaságban élő magyarság számára az ottani körülményeket.

Summa summarum: a nemzeti politika ma egybeesik a gyors és sikeres európai csatlakozással. A nemzeti politika tehát nem szembeállítja ezt a kérdést, nem lassítani kívánja a szomszédos országok gyors és sikeres európai csatlakozását, hanem minden elemében, követelmények támasztásával együtt, de hozzájárul azok gyors csatlakozási sikeréhez. Nos, képviselő úr, ezért is tartottam fontosnak, hogy a kormány nevében is igent mondjak az ön által felvetett kérdésre: európai csatlakozás által a nemzeti érdekek képviselete.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu