KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Képviselő úr interpellációjában megint a jelzők győzedelmeskedtek a tények felett. Olvastam nemrég, hogy a Fidesz felosztotta, tanácsadóira hallgatva, szimpatikusokra és antipatikusokra a kommunikációs szerepeket. Azt gondolom, kitalálható, hogy önre melyik szerepet osztották. (Közbekiáltások a Fidesz soraiból.)
Azt javaslom, hogy nézzük a tényeket a jelzők helyett. Ha ön is ezt tenné, bizonyára tudná, hogy a költségvetési tervezet vitája során több mint 1,7 milliárd forinttal bővül a sportra fordítható állami támogatás, és bízom abban, hogy ön is támogatni fogja ezt a költségvetési zárószavazáskor.
A szabadidősport állami támogatását, tudhatja, folyamatosan bővítjük ebben a ciklusban, évről évre. Az önök kormánya idején '99-ben 150 millió, 2000-ben 300 millió, 2001-ben 450 millió, 2002-ben 550 millió forintot biztosított erre a területre. Mi ezt az összeget évről évre tovább növeltük, 2003-ban 590 millió forint, 2004-ben 1 milliárd 42 millió forint és a 2005. évi tervezetben 1 milliárd 58 millió forint szerepel e célokra, szemben azzal, amit képviselő úr állított.
Ugyancsak hamis az az állítása, miszerint a kormány megszüntette volna a fogyatékos sportolók támogatását. Ebben az évben 287,9 millió forint támogatást biztosítottunk, valamint 1 milliárd forintot a PHARE-pályázat útján, amely PHARE-pályázat nyitott a következő évre is. 2005-ben további 400 millió forint állami támogatásban részesül a terület.
A hazai rendezésű sportesemények támogatásával kapcsolatosan ugyancsak cáfolnom kell képviselő úr szavait. Egyrészt a Forma-1 Magyar Nagydíj támogatására szánt forrás 1999-ben, Deutsch Tamás minisztersége idején került a szaktárcához, majd ugyancsak ő volt az, aki a nagydíj 2001-2006 közötti finanszírozására szerződést írt alá a kormány nevében. Tehát ezt a kötelezettséget számunkra ő vállalta. Ezt a szerződést 2001-ben kormányhatározattal hagyták önök jóvá, amely kötelezővé teszi a pénzügyminiszter és a sportot felügyelő miniszter számára, hogy a Forma-1 megrendezését a szükséges feltételek között támogassa. Ilyetén módon azt mondhatom, hogy ez a kötelezettség önöktől öröklött kötelezettség, képviselő úr.
A jövő évi sportesemények rendezésének támogatására szükséges forrás rendelkezésre áll 2005-ben is, ugyanis az a bizottság, amelynek ön az egyik alelnöke, képviselő úr, nevezetesen az ifjúsági és sportbizottság bizottsági kapcsolódó módosító indítványt nyújtott be e tárgykörben, ezért a következő évben összesen 445 millió forintot tudunk e feladatokra biztosítani.
Végül engedje meg, tisztelt képviselő úr, hogy megnyugtassam, a 2006. évi úszó Eb megrendezése sem forog veszélyben. A kormány a margitszigeti Nemzeti Sportuszoda bővítésével megfelelő helyszínt fog biztosítani e rangos eseménynek.
Szóval, képviselő úr imént megcáfolt állításaiból most az tűnik ki, hogy ön tulajdonképpen a küzdősportok nagy barátja, heroikus küzdelmet folytat ugyanis a tényekkel, az igazsággal szemben. (Derültség az MSZP soraiban.) Sajnálom, hogy most ismét alulmaradt. Azt tartanám méltányosnak, ha most ezt sportszerűen elismerné, és elfogadná a válaszomat.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés