KORÓZS LAJOS ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Akadálymentesítési programra ebben az évben a minisztériumunk, ellentétben azzal az összeggel, amit ön említett volt, nem 360, hanem 510 millió forintot szán. Én úgy gondolom, hogy egy tárcánál ez egy nagyon komoly anyagi támogatás.
A prioritásaink között és a feltételek között szerepelt, hogy az önkormányzati intézményeket szerettük volna előnyben részesíteni, illetve az önkormányzati épületeket szerettük volna ebben az évben akadálymentesíteni. A kormányzati kezdeményezés, azon túlmenően, hogy a minisztérium milyen támogatást ad, a regionális operatív programok és a humán erőforrás operatív program is lehetőséget biztosít, finanszírozási lehetőséget biztosít ennek az ügynek a kezelésére.
Ajánlom figyelmébe, hogy a következő évben is lesz lehetőség ilyen pályázat benyújtására, illetve ezt követően a második Európa-terv, a 2007-től induló második Európa-terv kiemelten kíván foglalkozni az akadálymentesítési programmal.
A 2005-ös pályázatoknál én azt tanácsolom a képviselő úrnak, hogy vesse latba a tekintélyét, vesse latba a civil szervezet a tekintélyét a települési önkormányzat vezetésénél, és a települési önkormányzat a következő évben nyújtson be ilyen pályázatot. Tehát lobbizni, én úgy gondolom, nem a parlamentben, hanem az önkormányzatnál kell.
És a kérdése arról szólt, hogy ebben az évben miért nem kapott a kiskunmajsai település támogatást akadálymentesítésre: azon prózai oknál fogva, hogy Kiskunmajsa ilyen pályázatot nem nyújtott be ebben az évben.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés