PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Valóban, ebben az évben nagyon magas volt a hozam a gabonatermelésben, és ez mindenképpen szerencsés és jó. Az, hogy valóban raktározási problémákat is felvet, ez egy olyan kérdés, amit közösen kell megoldani, és van is rá lehetőség, mint ahogy tapasztalhattuk az elmúlt időszakban.

Szeretném előrebocsátani azonban azt, hogy ez év áprilisában a kormány megkezdte azt az intézkedéssorozatot, amelynek következtében a termelők, a gazdálkodók el tudják helyezni a raktárakba a terményeiket. Természetesen az is igaz, hogy a relatíve magas gabonahozam miatt bizonyos terménytároló kapacitások átmenetileg hiányoznak, és ezeket pótolni kell.

Az azonban, hogy milyen a kisebb gazdálkodóknak a lehetősége a termelés szférájában, nem lehet kérdés: minden gazdálkodónak megvan a maga lehetősége a termékszerkezetben.

Természetesen ha szerveződnek, szövetkeznek, és ha közösen 80 tonnán felül vagy azon belül is tudnak értékesíteni, ennek megvan a lehetősége.

Csak néhány példát szeretnék mondani: a szövetkezésnek nagy a létjogosultsága, és a gazdálkodók, a termelők felismerték, hogy ha szövetkeznek, szerveződnek, nagyobb a lehetőségük az érdekérvényesítésnél, az áru értékesítésénél, a beruházásoknál, a terménytároló beruházásoknál is; közel ezer termelő-értékesítő szövetkezet, termelői csoport, beszerző-értékesítő szövetkezet van ma Magyarországon.

Szeretném azt is hangsúlyozni, amire szintén utalt a kérdésében, hogy a jövőt illetően, amiről szintén szólt a miniszteri írásos válasz is, elindul az a program, ami az agrár-vidékfejlesztési operatív programnak szerves része, egy terménytárolókapacitás-felújító és -bővítő program. Ehhez a kormány 40 milliárd forintos, kamattámogatásos, garanciás hitelt rendel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), így a termelők, a gazdálkodók a hatékony terménytároló kapacitás bővítésére felkészülhetnek, és a jövőben meg tudják oldani a problémájukat.

Kérem válaszom elfogadását.

Forrás: parlament.hu