VARGA MIHÁLY (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Érdemes lenne meghatározni Magyarország helyét a világban, illetve azokat a tennivalókat, amelyek a felzárkózáshoz szükségesek.ö
Tisztelt Képviselőtársaim! Az idézet a kormány egyik miniszterétől származik. Magyarra lefordítva azt jelenti: nézzük meg, hogyan állunk, és kezdjünk el dolgozni. Ellenzéki oldalról maximálisan támogatjuk az ilyen felvetést. A probléma mindezzel az, hogy nem 2002-ben, a kormányváltás után hangzott el, hanem egy hete a gazdasági minisztertől. Árulkodó kijelentés. Azt tükrözi, hogy a magyar gazdaság elvesztett két és fél esztendőt, a kormány gazdaságpolitikusai két és féléves kísérletezés után mostanra jutottak el oda, hogy csinálni kellene valamit. Egyetértünk. Tennivaló lenne bőven.
Miközben az államadósság lavinaszerűen növekszik, miközben az államháztartás hiánya havonta 100 milliárd forinttal nő - ebből havonta meg lehetne építeni a Budapest-Dunaújváros közötti autópályát -, azonközben a pénzügyminiszter a gyermeki lét örömeit fedezi fel ismét, és Gazdálkodj okosan! játékkal szórakoztat bennünket. Gazdálkodj okosan! játékra biztatja a vállalkozókat, akik jövőre az elmúlt három év legkevesebb kormányzati támogatására számíthatnak. A kis- és középvállalkozói célelőirányzat 2003-ban még közel 20 milliárd forintot tartalmazott, jövőre már csak 3,5 milliárdot. És miközben elveszik a vállalkozók támogatását, elveszik tőlük azt a pénzt is, ami törvény szerint járna. A pénzügyminiszter utasítására az áfát visszaigénylő vállalkozóknál az adóhivatal lendületesen ellenőriz, és nem fizet, csőd közeli helyzetbe juttatva a vállalkozók százait.
(13.30)
De nem jobb a helyzet a kormány által szavakban kiemeltnek nevezett területeken sem.
Önkormányzatok? Az elmúlt két évben a duplájára nőtt a települések adóssága, és jövőre sem látszik változás, hiszen csak a bérek kifizetéséhez 60 milliárd forint hiányzik a települések kasszájából.
Egészségügy? Fél év alatt 450 orvos távozott az Európai Unió valamelyik országába. Ma már ott tartunk, hogy minden tizenegyedik állás betöltetlen, a lakosság 6 százaléka, a roma lakosság 20 százaléka, több mint 130 ezer nyugdíjas él olyan településen, ahol nincs háziorvos.
Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete által készített országos felmérés szerint a szakemberek 11-12 százaléka hiányzik az egészségügyből, öt éven belül olyan helyzet alakulhat ki az országban, hogy a betegellátást nem tudják megszervezni. A 2002-ben beígért hűségjutalomról már rég nincsen szó.
Munkahelyek? 400 ezer új munkahelyről szólt az ígéret, az eltelt két évben 200 ezer munkahely szűnt meg, és a kormányváltás óta mindössze 13 ezer új munkahely jött létre támogatással, ami jövőre a 11 ezer vasúti dolgozó, valamint 5 ezer postai alkalmazott elbocsátását sem tudja kompenzálni.
Alacsony jövedelmek? A Gyurcsány-kormány megfeledkezett 1 millió 300 ezer alacsony keresetű emberről az adómódosításoknál, aki havonta bruttó 66 ezer forintot vagy ez alatti összeget visz haza, annak adója egy fillérrel sem csökken jövőre. Sőt, ha alacsony jövedelmű valaki, ha már adót nem fizető nyugdíjas, jövőre ugyanúgy érintik a megemelt közüzemi díjak. A főváros által eddig bejelentett díjemelések: a vízdíjnál 5,7, a csatornadíjnál 14,8, a szennyvíznél 8,6, a kéményseprésnél 6,9, a BKV-tarifáknál 12 százalékos emelés, mindez azt jelenti, hogy a családok megélhetése lesz drágább, a nyugdíjasok pénztárcája ürül ki a vízdíjas vagy a villanyszámlás látogatása után.
Emlékeznek még a 2002-es ígéretre? Ingyenes szív- és érrendszeri gyógyszerek. Medgyessy Péter nem a beváltott ígéretet, hanem Gyurcsány Ferencet hagyta maga után. (Derültség a Fidesz soraiban.) Kik hát a nyertesek, tisztelt képviselőtársaim?
A múlt héten közelebb kerültünk ennek megválaszolásához. Beérkeztek azok a módosítások, amelyekről a parlament már nem tud vitatkozni, ugyanakkor holnap döntünk róla. Ennek kapcsán 200 milliárd forintos garanciavállalás a Magyar Fejlesztési Bank számára, 1,5 milliárd a Miniszterelnöki Hivatal kormányzati előirányzatai számára, és pénz jut még Hiller István számára is. Hogyan? Úgy, képviselőtársaim, hogy a Művészetek Házára szánt jövő évi 9,5 milliárd forintot nyugodtan elköltheti, ugyanakkor 2005-től 30 éven át fizethetjük a jelenértéken 98 milliárd forintot - 9,5 milliárd helyett 98 milliárd forintot. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Bravó! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.))
A nyerteseket tehát nem kell keresnünk, képviselőtársaim, azok már megvannak, a számlát fizethetjük mi.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés