DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A 2005. évi költségvetési törvényjavaslat kidolgozása a főösszegeket már nem érintő módosító indítványok szavazásának szakaszába ért. A költségvetési törvényjavaslathoz eddig mintegy 2160 módosító javaslat érkezett, amelyekből az újra megnyitott részletes vita során 751-ről kell a következőkben a tisztelt Országgyűlésnek dönteni.
A kormány megküldte a támogatott javaslatok listáját az országgyűlési frakcióknak a Házszabálynak megfelelően. A lista kialakításának rendezőelve az volt, hogy a kormány csak olyan indítványokat támogat, amelyek a törvényjavaslat eredeti szándékainak megfelelnek, valamint a benyújtás óta eltelt időszakban bekövetkezett változások hatásait vezetik át a költségvetési törvényjavaslaton. Ennek megfelelően a kormány ragaszkodott ahhoz, hogy a költségvetési törvény eredeti célkitűzései teljesüljenek. Csak olyan módosító indítványok elfogadását javasoljuk, amelyek ezzel szinkronban vannak; tehát szeretnénk elérni, hogy a gazdaság továbbra is megfelelő ütemben és megfelelő szerkezetben fejlődjön, igazságosabb legyen az elosztás, különös tekintettel a szociális juttatásokra és a munkahelyteremtésre koncentrálunk.
Támogatja a kormány valamennyi olyan kapcsolódó módosító indítványt, amelyek a törvényjavaslat összefüggéseinek tisztázását, a feladatokhoz rendelt egyes előirányzatok pontosítását és egyéb hiányosságok megszüntetését célozzák.
A kormány által támogatott lényegesebb módosító javaslatok közül szeretnék néhányat ismertetni, illetve a figyelmet külön is felhívni erre.
Ami a törvényjavaslat normaszövegét és mellékleteit illeti, ezek közül támogatjuk a költségvetési és pénzügyi bizottság azon indítványát, amely szerint 2005. január 1-jétől a köztisztviselői illetményalap a jelenlegi 33 ezer forintról 35 ezer forintra emelkedik. Az illetmény emelésére teljes egészében az illetményalapban kerül sor, így a köztisztviselői körben és a fegyveres szervezetek hivatásos állományú tagjainál teljesítményösztönzési keretet most nem javaslunk bevezetni.
A törvényekben szereplő illetménytételekben való pozitív irányú eltérés lehetőségét a javaslat 20 százalékról 30 százalékra emeli, ez azt jelenti, hogy a munkáltatónak lehetősége van arra, hogy a dolgozó teljesítményétől függően akár 30 százalékkal megemelje a munkavállaló illetményét.
A közalkalmazottak tekintetében a kormány azt javasolja a tisztelt Országgyűlésnek, hogy az általános közalkalmazotti, valamint a felsőoktatói és kutatói illetménytáblában a garantált illetményminimumok két ütemben, elsőként 2005. január 1-jétől 7,5 százalékkal, 2005. szeptember 1-jétől pedig további 4,5 százalékkal emelkedjenek. Ezen felül a közalkalmazotti pótlékok alapja már január 1-jétől 4 százalékkal, azaz 18 900 forintra emelkedhet.
A 2005. évtől a közoktatás mellett a többi közalkalmazottat foglalkoztató intézménynél is javasoljuk bevezetni a teljesítményösztönző rendszert, a felsőoktatási és kutatási ágazat kivételével.
Elfogadásra javasoljuk továbbá az önkormányzati bizottság azon indítványát, amely tekintettel a 2005. évi várható pénzügyi lehetőségekre, a megyei önkormányzatok részére is biztosítja az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásának lehetőségét. Ezzel együtt meghatározásra kerül a megyei önkormányzatok e támogatások igénylésénél elvárt illetékbevételi növekménye is.
Megfontolásra javasoljuk azon bizottsági módosító indítványt, amely lehetővé teszi, hogy a 2005. évben a gázáremelés kiadásnövelő hatásának egy része ne csak a lakosság körében, hanem egyes közszervek esetében is kompenzálásra kerülhessen. Támogatásra javasoljuk továbbá azt a módosító javaslatot, amely biztosítja, hogy a nem önkormányzati fenntartású intézmények az önkormányzatokkal azonos normatív hozzájárulásban és egyéb támogatásban részesüljenek. Ez régi kívánsága ennek a szektornak, most ezáltal ez teljesülhet, ha az Országgyűlés ezt elfogadja.
(8.50)
Tisztelt Országgyűlés! Elfogadásra javasoljuk azokat a módosító javaslatokat, amelyek az egészségüggyel, a szociális ellátásokkal kapcsolatban felvetett problémákat rendezik. Ennek keretében kiemelem azt a módosító indítványt, amely a törvényjavaslattal szemben lehetővé teszi 2005-ben azon állami, szociális és gyermekjóléti intézmények részére is az állami hozzájárulás igénybevételét, amelyeknél a beruházás befejezése és az intézmény működésének megkezdése csak a következő évben esedékes.
Támogatjuk az egészségügyi bizottság módosító indítványát, amely a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek miatti ellátási különbségek kiegyenlítésére, továbbá a hátrányos helyzetű települési önkormányzatok egészségügyi alapellátási feladatai megszervezésének segítésére szolgáló praxisprogram létrehozásának jogi alapját teremti meg.
Elfogadásra javasoljuk a költségvetési bizottság azon módosító indítványát, amely a családi pótlék 2005. évi előirányzatának emeléséről rendelkezik. Ezáltal a családi pótlék a jövő évben is megőrzi vásárlóértékét, hiszen az inflációval azonos mértékben történik meg - már január 1-jétől - ennek a fontos ellátásnak az emelése.
A kormány támogatja azt a módosító indítványt, amely lehetővé teszi, hogy az Egészségügyi Minisztérium ingatlanjainak értékesítéséből származó bevételt a mentőautók lízingelésével kapcsolatos díjak megfizetésére fordíthassa. A módosítással lehetőség nyílik a mentőautó-géppark jelentős bővítésére.
Tisztelt Országgyűlés! Végül engedjék meg, hogy ismételten megköszönjem az Állami Számvevőszéknek a 2005. évi költségvetéshez fűzött javaslatait, valamint az önök részéről a vita során tapasztalt aktivitást és segítséget.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a kormány által elfogadásra ajánlott módosító indítványokat szíveskedjék támogatni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés