DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két dologhoz szeretnék most észrevételt tenni. Az egyik korábban hangzott el, és úgy szólt, hogy ebből majd jó bevétele lesz az államnak. Igen tisztelt képviselőtársaim, ha figyelmesen elolvassák az előterjesztést, akkor abból kiderül: az első hároméves időszakban az állam a kvóta 95 százalékát ingyenesen adja tovább a vállalatoknak, a következő ötéves ciklusban pedig a 90 százalékát köteles ingyenesen továbbadni.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Az államnak ebből nem lehet olyan hatalmas bevétele, hiszen a törvény egyértelműen rögzíti, hogy ingyenesen adja tovább. Az egy másik kérdés - és ez inkább már más dolgot vet fel -, hogy néhány vállalatnak, néhány olyan jogosultnak, aki ezt a kvótát megkapja, valóban lehet bevétele, tudniillik az európai piacon, ahol ezt a kvótát értékesíteni lehet, értékesíteni tudja, és ebből bevétele származhat.

Itt jön az az észrevétel, amelyet Orosz képviselőtársam tett, aki közben kiment - azt gondolom, ezt mindannyian megtesszük, ez nem bűn -, de látom, hogy benézett, ezért elmondom: azt mondta, a fenntarthatóság szigete lehet-e Magyarország, kezdhet-e valamit a fenntarthatósággal Magyarország. Igen tisztelt képviselőtársaim, hogyne kezdhetne valamit. Többek között példát mutathat Magyarország azzal, hogy meg lehet oldani ezt a problémát, és a példamutatás a XXI. század elején az egyik legfontosabb erőnk lehet, ha úgy tetszik.

Menjünk egy picit tovább, hogy a példamutatáson kívül tehet-e még valamit. Bizony, még tehet valamit, igen tisztelt képviselőtársaim, tudniillik azt a kvótát, amit mi nem használunk fel valami miatt - korszerűsítés miatt, vagy mert már leállt bizonyos termelés -, és kibocsátással rendelkezünk, ezt mi továbbadjuk másnak, hogy ennek a terhére bocsásson ki.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Felteszem a kérdést: ez azonos-e, egy hullámhosszon van-e a kiotói jegyzőkönyvvel, illetve egy hullámhosszon van-e a fenntarthatósággal? Igen tisztelt képviselőtársaim, nincs, mert másnak adunk lehetőséget arra, hogy szennyezzen. Bizony, itt példát tudnánk mutatni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu