DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szalay Gáborral nincs vita köztünk, én így értelmezem a kvótát, hogy valaki valamilyen számítás alapján megkapja ezt az egységet, és majd év végén elszámol. Csak igen tisztelt képviselőtársam figyelmébe ajánlom a 8. §-t. A 8. § a következőképpen szól: az első kereskedési időszakban a kvóta 95 százalékát, a másodikban 90 százalékát ingyenesen ki kell osztani az üzemeltetők részére. Igen tisztelt képviselőtársaim, kell; itt nem lehetőség van, kell. Márpedig a szén-dioxid-kvótát a keletkezett szén-dioxid-mennyiség alapján határozták meg. Márpedig a kibocsátók, akik a törvény alapján jogosultak, ezen kibocsátók 40 százalékát teszik ki. Tehát az az elv, amit én támogatok, és egyetértek azzal, amit Szalay Gábor elmondott, így helyes és jó, csak a törvény, amit megfogalmaz, nem erről szól.
(15.10)
Az kötelező jelleggel azt mondja, hogy a rendelkezésre álló kvóta 95 százalékát 2005. január 1-jétől 2008-ig ki kell osztani az e törvény 1. számú mellékletében fölsoroltak között. Ezt nem értem, igen tisztelt képviselőtársam, hogy milyen elv alapján. Mert ha azon elv alapján osztják föl, amit ön mondott, akkor tisztelettel jelzem - legalábbis ha minden számítás normális volt -, akkor ennek a kvótának a 40-60 százaléka meg kell hogy maradjon az állam kezében. Csak a törvény nem ezt mondja, hogy tartalékként megmarad, hanem azt, hogy föl kell osztani.
Igen tisztelt Képviselőtársam! Ha figyelmesen elolvassuk ezt a törvényt, és szeretnénk belőle levezetni, hogy hogy működik, és a saját elképzeléseink nem húzhatók rá ezen törvény rendelkezéseire, akkor, azt gondolom, marad az a lehetőség, amit az előbb megfogalmaztam, és ezért kérem az államtitkár urat, hogy ezeket a kérdéseket oldja föl, és mondja meg, hogy ez valójában hogy fog működni, mert megnyugtató választ, illetve szavazatot csak ezután lehet adni.
Köszönöm szépen. (Tóth István tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés