DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Fontos alapigazságot mond ki Jókai Anna, amikor arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelen sokkal tartozik a múltnak, és ha ezt a tartozását ki nem egyenlíti, a jövőtől sem követelhetö. Gondolom, igaz ez egyénre, családra, társadalomra egyaránt. Különösen érvényes az őket képviselőkre, az Országgyűlésre. Ezért is volt jó és helyes, múlttal szembeni tartozásunkat enyhítő a temetőkről és temetkezésről szóló törvény, amelyet az Orbán-kormány terjesztett az Országgyűlés elé 1999-ben. A kérdéskör szabályozásáról társadalmi szinten évtizedekig nem volt korábban szó, az Országgyűlés azelőtt nem tárgyalta. Törvény helyett csupán két minisztériumi rendeletre támaszkodó 1970-es kormányhatározat foglalkozott e különleges, mindenkit mindennapjainkban megkerülhetetlenül érintő témával.
A törvény alapvető céljának az előterjesztő az elhunytak emlékének méltó megőrzését és ápolását, a temetkezés kegyeleti és közegészségügyi feladatainak érvényesítését, valamint a hazai temető- és temetkezési kultúra fejlesztését jelölte meg. Ennek érdekében egy egységes, áttekinthető és a korábbiaknál szigorúbb szakmai szabályozási rendszert kívánt kialakítani.
A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény hatálybalépése óta közel hat év telt el. A tapasztalatok és a pozitív visszajelzések azt igazolják, hogy a szabályozásra szükség volt, és az a gyakorlatban bevált. Ugyanakkor az elmúlt években elegendő gyakorlati tapasztalatot szereztünk, melyek figyelembevételével most lehetőségünk van apróbb korrekciók megtételére. Ezért lényegében helyeseljük az előterjesztésben szereplő értelmezések kiegészítését, a fogalmak pontosítását, a temetkezés és az egészségügyi jellegű feladatok kontúrjainak határozottabb meghúzását, az adatvédelmi szempontok megjelenítését, a temetkezési, illetve nem temetkezési szolgáltatási feladatok egyértelműsítését, a szolgáltatási díjak rendezését, valamint egyes temetőfejlesztési feladatok határidejének meghosszabbítását.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénymódosítási javaslat kezdeményezi a törvény hatályának kiegészítését a más nemzetek Magyarországon található hősi temetői és hősi temetési helyeire is, azzal a céllal, hogy azok a magyar elesettek sírhelyeivel megegyező jogi védelemben részesedjenek. Ezzel összefüggésben módosítja a hősi temető, a hősi temetési hely értelmezését is. Az új megfogalmazás a fegyver nélküli honvédelmi kötelezettség teljesítése közben elesetteket is nevesíti, mint ahogy azokat is, akik a honvédelmi kötelezettség teljesítését követően, ezzel közvetlenül összefüggésbe hozható okból hunytak el, továbbá azokat is, akik kényszermunkára hurcolásuk következtében haláloztak el.
A temetkezési szolgáltatások telephelyének engedélyezésekor a mai gyakorlatban esetenként viták tárgya, hogy a különböző oktatási, de egyéb, gyógyító vagy orvosi szakértői feladatot ellátó intézmények, például klinikák, oktatási szakértői vagy egészségügyi intézmények.
(16.10)
Ezért indokolt, hogy a törvénytervezet az értelmező rendelkezéseket kiegészíti, és úgy fogalmaz, hogy egészségügyi intézmények azok a személyek, illetve intézmények, amelyek rendelkeznek egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedéllyel. A tervezet előírja, hogy a temető üzemeltetésének, használatának rendjét a tulajdonosnak szabályoznia kell, mégpedig ha önkormányzat a tulajdonos, akkor önkormányzati rendeletben, egyéb, például egyházi temetők esetében pedig temetőszabályzatban.
A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint a Nemzeti Kegyeleti Bizottság rendelkezési joga a pontatlan megfogalmazás miatt - elvileg, teszem hozzá - kiterjed valamennyi temetési és kegyeleti emlékhelyre. A bizottságnak ezt a rendelkezési jogát az indítvány pontosítja, és azt a nemzeti sírkertbe tartozó temetési helyekre és emlékhelyekre korlátozza.
A törvénymódosítás pontosítja és felsorolja, hogy a temető üzemeltetője által vezetett nyilvántartó-, illetve sírboltkönyvnek mely adatokat kell tartalmaznia. E tekintetben új, hogy a nyilvántartásban ezután szerepelnie kell nemcsak az eltemettetőnek, hanem annak a személynek is, aki a temetési hely felett rendelkezésre jogosult, a két személy ugyanis nem feltétlenül azonos.
A temetőkről és a temetkezésről szóló törvény elfogadása óta sokat változott az informatikai környezet. Részben ez, részben pedig az adatvédelemmel kapcsolatos, azóta életbe lépett szabályok indokolttá teszik, hogy ebben a törvényben is megfogalmazódjék, hogy a temető üzemeltetője köteles gondoskodni az általa kezelt személyes adatok biztonságáról.
A javaslat a polgári jog idevonatkozó szabályai szerint kiegészül az élettárs felvételével. A jelenlegi szabályozás ugyanis csak a házastársat nevesíti, ami mind a jogosultságok, mind a kötelezettségek tekintetében gyakorta viták forrása. Az előterjesztés szerint ez azt jelenti, hogy végintézkedés hiányában az elhunyt eltemettetéséről az elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa vagy élettársa köteles gondoskodni. Az élettárs bevonása a javaslatba életszerű, ám várhatóan újabb viták forrását is jelentheti, hiszen a gyakorlatban az élettársi státushoz könnyebb a jogokat hozzárendelni, mint fordítva: egy adott kötelezettséghez minden esetben élettársat találni.
Értelmetlen vitákat kapcsol ki az indítványtevő, amikor egyértelműsíti, hogy mit sorol a temetkezési szolgáltatások körébe. E tevékenységek tételes felsorolása ugyanis kiegészül azzal a fontos kitétellel, hogy az elhunytnak a kegyeleti igények szerinti temetésre való előkészítésébe csak olyan tevékenység tartozhat, ami nem tartozik az egészségügyi szolgáltató halottkezelési feladatkörébe, és amit az egészségügyi intézmény területén kívül végeznek. Ez a módosítás lehetővé teszi azt, hogy az egészségügyi intézményekben végzett tevékenységektől a temetkezési szolgáltatásokat elhatároljuk.
Ezt az elhatárolást segíti továbbá, hogy a javaslat hatálybalépésével egyidejűleg kiegészíti az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényt, és abban tételesen felsorolja, hogy melyek az egészségügyi intézményben végezhető, temetési szolgáltatásnak nem minősülő halottkezelési tevékenységek.
A temetési szolgáltatásokkal kapcsolatosan az indítványban pontosul, hogy azok hol végezhetők, illetve melyek azok a tevékenységek, amelyek kizárólag engedélyezett telephelyen végezhetők.
A módosítás elfogadásával lehetővé válik, hogy a temetkezési szolgáltatásokról szóló reklámokba ne csak a szolgáltató címe, hanem elérhetőségének módja és időtartama szerepelhessen. A javaslat helyesen nem bővíti a reklám elemeit, amivel igen helyesen visszafogottságot kíván ezen az érzékeny területen, ugyanakkor a szolgáltatásokat igénybe vevőket segíti a szolgáltató elérhetőségének feltüntethetőségével.
Az előterjesztett indítvány részletezi és pontosítja a temetkezési szolgáltatás telephely-engedélyezését is.
A javaslat pontosítja, egységesíti a tulajdonos által meghatározható temetői díjakat is, ezek a sírhelydíj, a temetőfenntartási hozzájárulás díja és a létesítmények igénybevételi díja. Ezzel kapcsolatosan azonban szükséges lesz a javaslatot módosítani, ugyanis a törvény alapján köztemetőnek minősül az a temető vagy temetőrész, amely a települési önkormányzat tulajdonában van, és azt ekként tartja fenn, vagy más tulajdonában van, de az önkormányzat a tulajdonossal kötött megállapodás alapján e temetőben látja el a köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettségét.
Ezért a köztemetőként fenntartott gazdálkodó szervezet vagy egyház tulajdonában lévő temető esetén nem a tulajdonosnak, hanem az önkormányzatnak kell majd megállapítani azokat a díjakat, amelyeket a közterület használatáért kell fizetni. Csak így biztosítható, hogy az önkormányzati temetőkben rendeletben megállapítottan egységes díjak érvényesüljenek.
Helyeseljük, hogy a javaslat a temetési telephely, temetési iroda létesítésének tiltását hat hónapos türelmi idővel kiterjeszti azokra az oktatási és szakértői intézményekre is, amelyekben gyógyító tevékenységet végeznek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha nincs meg az élet tisztelete, úgy nincs meg, nem lehet meg az eltávozottak iránti méltó kegyelet sem, írja egy helyen Mádl Ferenc. Úgy érzem, a tétel fordítva is igaz: ha nincs meg az eltávozottak iránti méltó kegyelet, akkor nincs vagy nem lehet valódi az élők tisztelete sem.
Mivel a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény és a most tárgyalt módosítási javaslat is ennek a méltó kegyeletnek a megvalósulását segíti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ezért a beterjesztett törvénymódosítást néhány kisebb korrekcióval a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség támogatja.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés