JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Családtagjaink, barátaink elvesztése életünk legszomorúbb eseményei közé tartozik. Gyászunkban nagyon fontos a külső segítség. Fontos mások részvétele, együttérzése, amely enyhítheti a fájdalmunkat. Az államnak is meg kell teremtenie azokat a feltételeket, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az elhunyt eltemetéséhez, az eltemettető intézkedési kötelezettségeinek teljesítéséhez megfelelő körülmények legyenek biztosítva.

A korábbi rendeleti szintű szabályozást 1999-ben váltotta fel a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény. Ebben mind az elhunyt, mind a hátramaradott személyek tekintetében a megemlékezés, a kegyeleti jogosultság és kötelezettség az alkotmányban biztosított alapvető emberi jogok maradéktalan betartásával valósult meg.

A szabályozás beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azonban a gyakorlati végrehajtás során szerzett tapasztalatok alapján indokolt a törvény pontosítása, kismértékű módosítása.

A javaslat benyújtását széles körű közigazgatási, szakmai, társadalmi egyeztetés előzte meg, azt az önkormányzati és a szakmai érdekvédelmi szervezetek is támogatják. Adatvédelmi biztos úrral egyeztetést folytattunk annak érdekében, hogy a törvény a modern adatvédelmi szabályokkal is összhangba kerüljön. Ennek eredményeként a temetkezéshez kapcsolódó nyilvántartásaink elektronikus adathordozón történő tárolhatósága törvényi szinten került szabályozásra.

A telephely-engedélyezési eljárás részletszabályainak kimunkálását is tartalmazza a javaslat. Ennek kapcsán szűkül a telephelyengedély-köteles tevékenységek köre.

A törvénymódosításnak megfelelően a végrehajtási rendeletben kerülnek meghatározásra a közigazgatási feladatok, amelyek többletfeladatot az önkormányzatokra nem hárítanak.

Tisztelt Országgyűlés! A temetőtulajdonosok az erőfeszítések ellenére a temető infrastrukturális létesítményeit a megszabott határidőre nem tudták megépíteni, ezért a javaslat tartalmazza ennek a határidőnek a meghosszabbítását. A javaslat pontosítja a temetői díjak meghatározását, az önkormányzati rendeletek tartalmát, előírja a temetőszabályzat elkészítésének kötelezettségét, szűkíti azon tevékenységek körét, amelyek csak telephelyengedély birtokában végezhetők, és amelyet csak ennek birtokában végezhetnek a temetkezési szolgáltatók, pontosítja a hősi temetési hely fogalmát annak érdekében, hogy az eddig mellőzött, háborúban elesett személyek temetési helye is megkapja a kellő tiszteletet. Az eltemetésre jogosultak, illetve kötelezettek körét vagylagosan kiegészíti az élettárssal.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot vitassa meg és fogadja el.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu