ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 354 igen, 1 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett támogatja, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.
Kérdezem önöket, egyetértenek-e azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 194 igen, 158 nem szavazat és 6 tartózkodás ellenében úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.
Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a mentelmi ügyek megtárgyalása.
A mentelmi bizottság H/13452. számú javaslatában indítványozza, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Lendvai Ildikó képviselő asszony mentelmi jogát ne függessze fel.
Megadom a szót Rubovszky György képviselő úrnak, aki a bizottság javaslatát indokolja.
Öné a szó, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés