GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Évente 4-4,5 ezer eljárás indul kábítószerügyben Magyarországon, és ezen eljárások 80-82 százaléka alkalmi, eseti fogyasztók ellen indul. Azt, hogy helyes volt az elterelés intézményének kiterjesztése a drogfüggő betegeken túl az alkalmi, eseti fogyasztókra is, a számok bizonyítják. 2003. március 1-je óta több mint 3 ezerre tehető azoknak a fiataloknak a száma, akiknek az előző szabályozás értelmében csak a börtön lett volna mint lehetőség, most pedig elterelő vagy leszoktató programban vehetnek részt. Ez mindenképpen fontos.
Az SZDSZ minden korábbinál eltökéltebb abban, hogy fenntartsa a mostani drogpolitikának azt az alapelvét, hogy a kereskedőket akarjuk büntetni, a függőket meg akarjuk gyógyítani, az alkalmi, eseti fogyasztóknak pedig szeretnénk adni egy esélyt arra, hogy mentesüljenek a kábítószer fogyasztásától. Természetesen addig is, amíg az Országgyűlés tavasszal újra foglalkozni fog ezzel a jogszabállyal, nyitott kérdésként fennmarad, hogy vajon bűntettet követnek-e el a kábítószer-tartalmú gyógyszereket beszerző kórházak
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés