BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ismeretes, hogy ez év januárjától már szigorúbb szabályok vonatkoznak minden olyan cégre, amely megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztat, és ez után a tevékenység után dotációt kíván igénybe venni. A korábbi szabályozás szigorítása egyszerűen elkerülhetetlen volt, egyrészt az uniós követelményeknek való megfelelés miatt, másrészt azért, mert számos vállalatnál súlyosan visszaéltek ezzel a támogatási formával. Élő gyakorlat volt, hogy a társaságok a megváltozott munkaképességű személyek után járó dotációt anélkül vették föl, hogy érdemi munkát biztosítottak volna az alkalmazottak részére.
Márpedig a dotáció célja éppen az, hogy a megváltozott munkaképességű személyek esetében is érvényesüljön a munkához való jog. Bár vitathatatlan, hogy a fenti lépéssel visszaszorították, vagy visszaszorítható a visszaélés, az új szabályozás a megváltozott munkaképességű személyeket potenciális áldozattá tette. Ugyanis a 2003 decemberében folyósítható dotáció 12-szeresében határozta meg a 2005. évben felvehető normatív bértámogatás összegét, maximalizálva, így számos cég csak a megváltozott munkaképességű személyek létszámának a leépítésével tudja kompenzálni a csökkentés során kieső bevételt.
A megváltozott munkaképességű személyek, illetve érdek-képviseleti szerveik az új jogszabály elleni tiltakozás céljából demonstrációt helyeztek kilátásba, amit annak reményében halasztottak el, hogy sikerül az ügyben megfelelő egyezségre jutni a kormánnyal. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Kérdésem: hol tartanak ezek a tárgyalások? Lesz-e kompromisszum?
Köszönöm a válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés