BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A benyújtott törvényjavaslat valóban azt az irányelvet adaptálja honi viszonyokra, amelyeket még 2002. március 11-én tárgyalt meg az Európai Unió gazdasági és szociális bizottsága, valamint a régió bizottsága. Ebből is következik, hogy egy olyan szabályozást veszünk át a munka törvénykönyvébe, amely sokakat érint, s nemcsak a munkaadókat, hanem - sőt elsősorban - a munkavállalókat is.

Különösen fontosnak tartom azt, amit maga az irányelv is leszögez, hogy mi ennek az irányelvnek a tulajdonképpeni célja. Az irányelvnek, illetve annak, ami a magyar munka törvénykönyvébe átültetésre kerül, az a célja, hogy olyan jogilag szabályozott lehetőséget kapjanak a munkavállalók, hogy megfelelő információhoz jussanak, és konzultációt folytathassanak az őket érintő kérdésekben. Azért szükséges az európai uniós irányelv elfogadása - mondjam ki, maga az irányelv -, mert bár már korábban megszületett a nemzeti és a közösségi jog, mégis akadtak olyan helyzetek, amikor a nemzeti vagy a közösségi jog nem érvényesült. Hazánkban is éppen elég példát tudnánk felsorolni arra, amikor a munkavállaló úgy szembesült azzal, hogy megszűnik a munkahelye, amikor reggel 6 órakor, műszakkezdéskor belépett a céghez, ekkor tudta meg, hogy már be se kellett volna jönnie, mert megszűnt a munkahelye. Ezért a mi megítélésünk szerint is nagyon fontos, hogy a szükséges tájékoztatást megkapják a munkavállalók. Különösen azokra az információkra helyezném a hangsúlyt, amelyek a foglalkoztatás helyzetével, annak várható hatásával állnak kapcsolatban, mert ezek azok, amelyek az emberek mindennapi életét, a családok anyagi helyzetét és biztonságát alapvetően meghatározzák és befolyásolják.

A benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban néhány észrevételem lenne. Németh Szilárd képviselő úr a bizottsági vélemény ismertetésekor megemlítette, ahhoz képest, hogy ezt az irányelvet már három éve elfogadták az Európai Unió megfelelő szervezetei - ezért nyilvánvalóan nem volt ismeretlen előttünk -, elég későn került benyújtásra a parlament elé is és a bizottság elé is. De nemcsak a bizottság, illetve a parlament elé, hanem azok elé is, akik az Országos Érdekegyeztető Tanácsban részt vesznek. Információim szerint összesen három hét állt rendelkezésükre arra, hogy kifejtsék a véleményüket, és valamilyen megállapodásra jussanak. De még így is maradt nyitott kérdés. Remélem, hogy a munkajogi bizottságban megszületett az a megállapodás, amelyre az érintett felek vártak.

Azért sem értem, hogy miért ilyen későn került ez elénk, mert tulajdonképpen már túl vagyunk azon a jogszabály-alkotási lázon, amely a csatlakozásunkat megelőzte. Akkor nem volt olyan parlamenti hét, hogy ne tárgyaltunk volna valamilyen, a csatlakozást megelőző jogharmonizációs törvényjavaslatot. Mint ahogy Simon Gábor egyik felejthetetlen gondolataként megemlítette, már mintegy fél éve az Európai Unió tagországa vagyunk, ezért ez a fajta sürgős eljárás, ez a hektikus törvényhozási láz már nem áll előttünk. Az itt ülő államtitkár úr bizonyára ugyanúgy tudja, mint én, milyen nagy horderejű dolog az, amikor törvénybe foglaljuk, hogy a munkavállalót mi mindenről kell tájékoztatni, sőt mi több, milyen konzultációkat kell lefolytatni a munkavállalók képviselőivel. Tehát nem akármilyen törvény megszületésére kerül majd sor. Hadd idézzem ide példaként a tizenötökhöz tartozó Németország egyik esetét. A versenyképesség érdekében az egyik nagy vállalatnál - történetesen a Siemensnél - úgy döntöttek a munkavállalók képviselői, hogy az addig 38 órás munkahetet inkább felemelik 40-re, mert ezzel csökken a fajlagos bérköltség, de javul a versenyképesség, és az emberek nem lesznek munkanélküliek. Igaz, hogy ez a döntés Magyarországra nézve nem volt előnyös, mert hónapokon át arról folytak a tárgyalások, hogy a Siemens idehozza azt a bizonyos szerelési munkát, ami így meghiúsult.

(20.00)

De ezt a példát azért mondtam el, mert hosszan tartó, nagyon alapos konzultációk előzték meg, hogy ez a döntés megszülessen.

Nálunk mi történik? A versenyképesség jegyében elsőként a munkavállalókat teszik ki az utcára, mert ma úgy gondolják, hogy a bérekre rakódó jelentős járulékok és adóterhek úgy csökkenthetők, ha a munkavállalónak megszűnik a munkaviszonya, megszűnik a munkahelye. Én őszintén remélem, hogy a jövőben a törvény elfogadása után ebben is lesz változás.

Még egy kritikai megjegyzésem van a jogszabály szerkesztését illetően. A munka törvénykönyvének nem is tudom, talán az ötvenkettedik módosítására kerül most sor, de az államtitkár úr biztosan tudja, hogy pontosan hányadiknál tartunk, de hogy túl van az ötvenen, ez biztos. A most benyújtott törvényjavaslat szerkesztése mérhetetlenül bonyolult, képzett munkajogászoknak is elég sokáig tartott, mire a különböző hivatkozásokat össze tudták egyeztetni az eredeti szöveggel és az azóta bekövetkezett módosításokkal. Most azért gondolja el, államtitkár úr, ön, aki a szakszervezetektől került ide, hogy az a Kovács János, aki majd szakszervezeti titkárként képviselni fogja a munkavállalók érdekeit, hogyan fog tudni eligazodni egy ilyen rendkívül bonyolult szerkesztésű jogszabályban. Ennek ellenére bízom abban, hogy a törvényjavaslat elfogadását követően a munkavállalók jobban járnak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu