DR. CSÁKABONYI BALÁZS a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Szegedi Városi Bíróság megkeresésében kérte az Országgyűlés állásfoglalását Újhelyi István országgyűlési képviselő mentelmi joga felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke (Derültség, felzúdulás az MSZP soraiban. Egy hang az MSZP soraiból: Huú!) feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.
A feljelentés szerint, idézem: Mozgalmunk idén is megrendezi immár negyedik alkalommal Verőcén augusztus 11-18-ig a ťMagyar szigetŤ elnevezésű fesztivált, amely a legnagyobb Kárpát-medencei, a határokon átnyúló összmagyar ifjúsági találkozó. 2004. augusztus 3. napján Újhelyi István, a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagja, országgyűlési képviselő, délután 15 órakor Budapesten, a Lánchíd pesti hídfőjénél sajtótájékoztatót hívott össze, ahol a médiumok képviselői nagy számban megjelentek. Ezen az egyesület becsületének csorbítására alkalmas kijelentéseket tett, többek között: ťVannak olyan irredenta, rasszista, sok esetben neonáci gondolkodásmódú magyarországi csoportok, amelyeknek a rendezvényeire eddig a parlamenti pártok képviselői nem tették be a lábukat.Ť Kijelentette továbbá, hogy a most kezdődő Magyar sziget a magyarországi fasiszta gondolkodás fesztiválja.ö A sajtótájékoztatóra a helyszínen egy táblát állítottak fel, amelyen egy áthúzott horogkereszt volt. A politikus kifogásolta, hogy a Fidesz és az MDF ifjúsági szervezete és vezető politikusai egy olyan rendezvényt legitimálnak, amelynek egyébként a tartalma, háttere legalábbis szalonképtelen Európában, és eddig Magyarországon is az volt.
A mentelmi bizottság az ügyet 2005. február 1-jei ülésén tárgyalta. Az ülésen Újhelyi István képviselő úr más elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni, írásban a következőkről tájékoztatta a bizottságot: Úgy gondolom, a beadvány helyes megítélése érdekében tudatnom kell a tisztelt bizottsággal, hogy az ügyben polgári per is folyamatban van, amelyben az elsőfokú bíróság a felperes Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom keresetét elutasította. A bíróság az ítélet indokolásában kifejti, hogy a felperes által nekem tulajdonított négy kijelentés, amelyek a felperes szerint jó hírnevét sértik, vagy nem hangzottak el, vagy nem tényállítást, hanem véleménynyilvánítást tartalmaztak.ö Ennek a figyelembevételét kérte a bizottság állásfoglalását illetően.
A bizottság az Alkotmánybíróság vonatkozó határozata alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy mivel politikai közszereplők közötti vitáról van szó - amelynél még ha heves kijelentések, minősítések hangzanak is el -, általában nem indokolt a mentelmi jog felfüggesztése. A mentelmi bizottság hatáskör hiányában nem foglalkozott a büntetőjogi felelősség kérdésével, és ebben a vonatkozásban nem is vizsgálta a tényállást. Ugyanakkor a bizottsági vitában mindkét oldal képviselői rámutattak arra, hogy a parlament tekintélyének megóvása érdekében a politikai viták hangneme is lehetőleg előre átgondoltabb és finomabb fogalmazásokkal telített legyen.
Mindezek alapján a mentelmi bizottság egyhangú szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Újhelyi István országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés