DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Természetesen megvizsgáltuk azt, hogy az adott szituációban milyen szükséges anyagok azok, amelyek a helyszínen kellene hogy legyenek. Megállapítottuk, hogy a helyszínen vannak azok az anyagok megfelelő raktárakban, amelyek adott esetben szükségesek az árvízi védekezéshez.
Ezen túlmenően, miután a vízigek, tehát a vízügyi igazgatóságok elsősorban irányító feladatot látnak el, és különböző szerződésekben kötik le azokat a kapacitásokat, amelyek szükségesek a védekezéshez, ezek a szerződéskötések megtörténtek. Természetesen ezen túlmenően folyamatos figyelő szolgálatot üzemeltetünk, amely kiterjed Ukrajnára is, hiszen Ukrajna területén 16, magyar segítséggel létesült vízjelző és riasztó állomás működik, amely a védekezésünket és a felkészülésünket is jelentős mértékben segíti.
Összességében úgy gondolom, hogy a Tiszta mentén - a jelenlegi állapotot figyelembe véve - megfelelő a felkészültség egy esetleges árvíz kialakulása esetén.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból. - Borkó Károly: Államtitkár úr, gátat kellene építeni!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés