DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Én persze látatlanban semmiképpen sem szeretnék egy szerződést értelmezni, hogy vajon egy törvény hatálya alá tartozik-e vagy sem, ezt innen megítélni felelőtlenség lenne.
Visszatérve az Oktatási Minisztérium munkájára - bár itt ül mellettem az államtitkár úr, ezt biztosan ő is el tudná, sőt sokkal jobban el tudná mondani -: készül egy rövid tájékoztató anyag, amelyben a minisztérium majd bemutatja az iskolai tankönyvrendelés lebonyolításának rendjét, és minden valószínűség szerint ez majd az Oktatási Minisztérium honlapján is olvasható lesz, most folyik ennek az anyagnak a véglegesítése. Egyébként pedig a két tárca ebben a kérdésben is, tehát az esetleges közbeszerzés alkalmazásának kérdésében is folyamatosan egyeztet, ahogyan a kérdésre adott válasz előkészítése kapcsán is mindkét minisztériumban a kollégák egyeztettek annak érdekben, hogy megfelelő rendet lehessen kialakítani, és lehetőleg semmilyen zökkenő ne keletkezzen a tankönyvellátás rendjében.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés