DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Abban mindenképpen egyetértünk, hogy a magyar gazdaság versenyképességét javítani kell. A magyar gazdaság azonban nem úgy áll, ahogy frakcióvezető-helyettes úr tételezi.

Azt gondolom, ahhoz, hogy egy korszerű adórendszere legyen az országnak, ahhoz arra van szükség, hogy egy olyan adóreform valósuljon meg, amely lehetővé teszi azt, hogy nőjön az ország versenyképessége, ezen túlmenően legyen igazságosabb ez az adórendszer, és egyben segítse a gazdasági növekedést. De nézzük meg, hogy áll a gazdasági növekedés, hiszen a képviselő úr itt felsorol igen sok olyan adatot, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Először is nézzük meg a gazdasági növekedést.!

Az ország gazdasági helyzete most kielégítő, elfogadható, és végre a 2001-es, igen kedvezőtlen fordulat után a múlt év végére az ország gazdasága a fenntartható növekedés pályájára állt. Ez nem következett be talán elég gyorsan, ez kétségtelen, de sikerült olyan viszonyokat teremteni, amelyek ma lehetővé teszik, hogy az ország gazdasága tovább nőjön.

Sajnálom, hogy a képviselő úr még a tételes adatok tekintetében is a valótlanságokat emlegette, növekvő munkanélküliségről beszélt - ezek egyszerűen nem felelnek meg a valóságnak, szerencsére. (Moraj a Fidesz padsoraiból.)

És még valamit, ami az adósságállományra vonatkozik: ön említi, hogy 3500 milliárddal nőtt az adósság.

(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Egyébként ez így nem pontos, mert számoljunk akkor, ha ön valóban ezt említi: ebből a 3500 milliárdból - egyébként 3800 milliárddal nőtt az adósságállomány 2002, 2003 és 2004 folyamán, merthogy a statisztikai adatok éves bontásban állnak rendelkezésre, mint ön is időnként azért szokta tudni - egyébként a 2002-es év növekménye önmagában 1500 milliárdot tesz ki. De hogy ez miből áll? Ebből többek között 500 milliárd forint csupán az a tétel, amelyet azért kellett elszámolni, mert önök azt az államháztartáson kívül kezelték. Ehhez hozzátartozik az a 600 milliárdnál magasabb kamat, amit erre el kellett számolni. Tehát ilyenformán 2300 milliárddal nőtt két év alatt az adósságállomány, amelyből egyébként minden olyan tétel, amelyet lehet említeni... - ehhez hozzátartozik az is, hogy ebből 1530 milliárd csupán az a kamat, amelyet még az önöktől örökölt adósságra kellett fizetni. Tehát én úgy gondolom, hogy érdemes ezzel csínján bánni, és megfelelően kezelni az adatokat.

De nézzük meg, hogy tehát milyen adóreformot gondolunk mi. És azért bízunk abban, hogy nem demagóg módon, hanem a valóságot feltérképezve egy olyan adórendszert tudunk kiépíteni, amelynek az a lényege, hogy többen, szélesebb adóalapon és egyszerűbben fizessenek kevesebb adót - ez a lényege annak az adóreformnak, amelyet mi javasolunk. Ezáltal több munkahely jöhet létre, többen többet kereshetnek, és növekedhet a vállalkozások teljesítménye. Természetesen általában is igaz az, hogy az adórendszernek jobb feltételeket kell biztosítania a vállalkozások működéséhez.

De nemcsak az adómértékeket szeretnénk módosítani, hanem szeretnénk ahhoz is hozzájárulni, hogy olyan szabályozási és igazgatási feltételek alakuljanak ki, amiben egyszerűbbé válik a vállalkozások adóigazgatási terhelése. Ez pedig hosszabb távon modern gazdaságot, modern adórendszert is jelent egyben.

Szeretnénk természetesen ehhez egy társadalmi, szakmai és politikai konszenzust kialakítani. Ebben számítunk egyébként a tisztelt ellenzék együttműködésére is, de ennek persze feltétele, hogy ne demagóg módon közelítsük meg az adótételeket, és ne olyan módon, ahogy itt elhangzott, hogy bizonyos adókhoz csak úgy szabadon hozzá lehet nyúlni. Ennek a feltétele az, hogy 3-5 éves periódusban lényegileg változtassuk meg a rendszert, és ennek első elemeit már ebben az évben meg kívánjuk valósítani.

Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu