DR. SZANYI TIBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Itt keverednek a dolgok, mert valójában az adott vasútvonalon közlekedő kocsik állapota, a menetsűrűség s a többi egy külön történet, illetve az az akció, amire ön utalt, a MÁV saját akciója, ami egy picit emberbarátibb, kulturáltabb, utazásbarátabb hangulatot próbál a vonatokon teremteni, az meg egy másik akció.
Egyébként a dolgok furcsaságához tartozik, és a miniszter úr nevében mondhatom, hogy annak dacára van már a birtokában a miniszter úrnak ilyen mosolycsekk, hogy ő egyébként nem jogosult rá, ugyanis ezt a jegykezelők, illetve az utaskísérők szokták kapni azért a teljesítményért, amit például kedvességben az utasok felé az utazás során biztosítanak. A miniszter úr (Babák Mihály: A kormánynak nem jár.) ilyen szolgáltatást egyelőre nem végzett.
Viszont a tényhelyzethez hozzátartozik, hogy ez az akció február 1-je és március 11. között tart. Egy hathetes időszakban próbáljuk feltérképezni azt, hogy vajon képes-e egy-egy ilyen akcióval a rendszer egy icipicit megmozdulni afelé, hogy a kalauz, az utasok egymással mosolyogva beszélgessenek, és nem feltétlenül úgy mosoly nélkül, mint ahogy egyébként ön is mosoly nélkül tette fel a kérdést. Én most próbálok mosolyogva válaszolni. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
A másik, amit ön kérdésként felvetett, az a bizonyos Cegléd-Budapest közti útvonal. Ez úgy igaz a Budapest-Újszász-Szolnok, illetve a Budapest-Cegléd-Szolnok útvonalra, hogy folyamatosan üzemben áll 187 darab úgynevezett felújított elővárosi - az a jellegzetes kék-piros színű - betétkocsi és 19 darab vezérlőkocsi. Bízunk benne, hogy ez azért javítani fogja az utasok komfortját. Tehát az, amit ön kérdezett, hogy vajon történt-e a múltkori, miniszter úrral folytatott kérdés-felelethez képest valamiféle változás, erre ez a válaszom: igen.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
(17.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés