DR. SZANYI TIBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Rossz hírem van az ön számára. Amikről én beszéltem, azok nem a kormányzat vágyai, hanem piaci tények. Ha egy magyar kiállításon, amit Kínában szerveznek, tíz kiállítóból öt ásványvizet mutat be és köt szerződéseket, akkor feltételezem, hogy arra van kereslet. Feltételezem, hogy a piac szereplői nem tévesztik el a célirányokat, és nem fognak csak úgy habókra kimenni Kínába, hanem nyilvánvalóan kellő piacfelmérés és piackutatás után költenek esetleg százezer vagy millió forintokat egy-egy kiállításra, és ha nekem ott a helyszínen beszámolnak a szerződéskötéseikről, akkor elhiszem, hogy ebben az üzletágban van biznisz. Egyébként hozzáteszem: pálinkások még nem nagyon találtak bizniszt Kínában, tekintettel arra, hogy a kínaiak nem annyira szoktak hozzá a pálinkához, úgy is mondhatnám, hogy nem egy pálinkaivó nemzet.

Ami pedig a sivataggal kapcsolatos dolgokat illeti: Kínában jóval nagyobb gondot okoz a Góbi sivatag délre vonulása, mint ahogy azt képzelnénk. Tizedik éve folyik technológiai együttműködés a szarvasi kutatóbázison megszületett fűfajták kínai meghonosítása tekintetében. Szerződések vannak, kontrollpróbák voltak, ez is egy nagyon-nagyon komoly üzletág.

Arra kérem a képviselő urat, hogy legyen olyan kedves, és legalább a parlamentben ne cikizze ki azokat a magyar vállalkozókat és gazdálkodókat, akik arra törekszenek, hogy a távoli piacokon is üzletet szerezzenek!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu