TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Megköszönöm az államtitkár úr válaszát, megnyugtató számomra, hiszen abban az esetben, ha valódi összeütközés lenne a közbeszerzési törvény és a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény között, akkor gyakorlatilag igen súlyos akadály gördülne a szeptemberi tanévkezdés elé. Tehát megnyugtató számomra, hogy ez a veszély nem fenyeget bennünket.

Természetesen, ha még azok a bizonyos törvényi feltételek fennállnak a közbeszerzési eljárás lefolytatására, de az iskola korábban hosszú távú szerződést kötött a tankönyvforgalmazóval, úgy gondolom, az érvényes szerződést az időközben módosult közbeszerzési törvény nem írja felül, tehát tulajdonképpen az iskolák szűk körét érintheti, és a következő tanévre való felkészülés során, a következő időszakban lesz módjuk a törvényes eljárás kidolgozására.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu