BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Amikor ezt a jelentést, ezt a 10870-es számú jelentést áttanulmányoztam, akkor kétféle érzés feleselt bennem: az egyik az elégedettség érzése, a másik pedig az elégedetlenség érzése. Ez a jelentés számomra egyszerre sok és kevés, nagyon kevés. Tehát egyszerre voltam jólesően elégedett és türelmetlenül elégedetlen.

Engedjék meg, hogy mielőtt a konkrétumokra rátérek, csak egy bekezdés erejéig visszaemlékeztessek arra a ritka parlamenti pillanatra, amikor '98. március 16-án 309 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a fogyatékos személyek jogairól szóló törvényt ez a Ház. Ez áttörés volt akkor, fordulópont a fogyatékosügy kezelésében. És személyes büszkeségem, hogy Szigeti György képviselőtársammal együtt nyújtottuk be ezt a javaslatot - azt mondhatom, hogy a 15 éves képviselői munkám legszebb pillanata.

Én akkor is azt éreztem, hogy ha ezt a törvényt, ha azokat a feladatokat, amiket megfogalmaztunk benne, nem vesszük komolyan a cselekvés szintjén - és lehet, hogy így visszatekintve azt mondjuk, hogy irreálisan rövid határidőkkel -, akkor ezt nem lehet teljesíteni. És ma ezzel nézünk szembe: a 2005-ös év már elérkezett, ez volt például az akadálymentesítés határideje.

Én azokban az ünnepi pillanatokban, már akkor, arról kezdtem beszélni, hogy ha a kormány és az önkormányzatok nem kezdik el időarányosan, évről évre tervezni a feladat megoldását, akkor el fog telni, gyorsan el fog telni ez a pár év, és újra csak szembenézünk a tengernyi feladattal.

Ez a törvény nemcsak a Fogyatékosügyi Tanácsot állította föl, amelyik nagyon-nagyon fontos intézményrendszere ennek az ügynek, hanem kötelezettségként előírta a fogyatékosügyi program kidolgozását is, mégpedig négyéves ciklusokban. Amiről most tárgyalunk, ez a jelentés gyakorlatilag az első ilyen program teljesítményéről szól, igazából három év, a 2001., 2002. és 2003. év anyaga található benne.

Amikor azt mondom, hogy egyszerre sok ez, ami a kezünkben van, akkor arra gondolok, hogy ami itt Magyarországon fogyatékosügyben történt az elmúlt hat évben vagy akár csak ebben a háromban, amiről szól az írott anyag, az sokkal több, mint amennyi fogyatékosügyben történt a megelőző hat évtizedben. És én ezt biztosan állítom.

Másfelől viszont, amikor azt mondom, hogy nagyon kevés, akkor azt azért érzem, mert amikor ezt a fogyatékosügyi programot tárgyaltuk a parlamentben 2001-ben, én akkor is elégedetlen voltam a benne szereplő tartalommal. Elégedetlen voltam azzal, hogy nagyon sok olyan megfogalmazás szerepelt a programban, hogy: fel kell mérni, felül kell vizsgálni, össze kell írni, újra kell szabályozni s a többi, s a többi. Bennem is élt ez a türelmetlenség, hogy a cselekvés szintjén szeretném érzékelni, látni a változásokat.

Ez a jelentés a programnak felel meg, valóban nagyon-nagyon sok pontban és témában az a megállapítás szerepel, hogy: felmértük, összeírtuk, elterveztük, folyamatban van az újraszabályozás, és a többi, és a többi - és ezért vagyok elégedetlen vele.

(16.50)

Ami magát a jelentést illeti: szerintem egyszerűen dicséretre méltóan jó munka. A szerkezete abszolút logikus. Azt a megoldást választotta a tárca, hogy két fejezetben szól a feladatokról. Az első fejezet szerkezete követi pontról pontra a program tételeit, és pontról pontra írja le, hogy mi történt ezzel a bizonyos ígérettel, ami ott szerepel. Teszi mindezt a törvény szerkezetét követve, olyan módon, hogy a környezet területén történő változásokra, a kommunikáció területén történő változásokra, a közlekedés terére, az egészségügy terére, az oktatás és képzés terére, a foglalkoztatás terére, a sport és szabadidő terére, a szociális ellátórendszer területére, illetve az intézményrendszer területére vonatkozó programígéretekről ad számot. A második fejezet pedig ugyanezen a soron úgy megy végig, hogy megnézi tárcánként, minisztériumonként, hogy ki mit tudott a teljesítés érdekében hozzátenni a dologhoz. Tehát azt mondhatom, hogy szerkezetileg kitűnő az anyag, nagyon könnyű benne tájékozódni, érdeklődés szerint megtalálni azt, hogy bizonyos területeken milyen változás történt.

Vannak benne valóban jó dolgok, pozitív változások. Ezekre többen utaltak előttem, a miniszter asszony is kiemelte például a jelnyelv használatának, elfogadottságának a területén történt változásokat, amik tényleg jelképesek, szimbólum értékük van. Azt gondolom, hogy nagyon nagy mértékben képesek hozzájárulni ahhoz a szemléletváltáshoz, ami a fogyatékosüggyel kapcsolatban szükséges. De ilyen szimbolikus és egyben praktikus változásnak érzem például mindazt, ami a parkolás területén történik. Bár miniszter asszony tett kritikai észrevételt azzal kapcsolatban, hogy a parkolási igazolvánnyal még mindig vissza lehet élni, de én arra gondolok, hogy a legtöbb közterületen ma már természetes számunkra, hogy ott van a felfestés, hogy a bejárathoz legközelebb fogyatékos személy által vezetett autó álljon meg, és nekem az a tapasztalatom, hogy ezt tiszteletben is tartják az emberek, ezek a területek többnyire valóban cél szerint vannak használva.

Pontról pontra végigmegy az egészségügyi területen történt ígéretekkel kapcsolatos teljesítményen a jelentés. Itt lehet olvasni, hogy az egészségügyi intézmények eléréséhez ez idő tájt állítólag az intézmények 38 százaléka van akadálymentesítve. Megint csak ugyanazt érzem, hogy a nullához képest nagyon sok, hogy már itt tartunk, egyébként pedig ahhoz képest, hogy 2005-öt írunk, kevés.

Bővebben a foglalkoztatás területével szeretnék foglalkozni azért is, mert ennek valóban különös aktualitása van, amire utalt képviselőtársam az előbb. A 6.2-es és 6.3-as programpont írta elő azt a feladatot, hogy újra kell szabályozni a munkáltatók rehabilitációs foglalkoztatással kapcsolatos feladatait, illetve az ehhez kapcsolódó támogatások és szankciók rendszerét, valamint hogy újra kell szabályozni a védett foglalkoztatás szervezeti kereteit, funkcióit, a támogatás feltételeit, a rehabilitációs foglalkoztatás általános szabályait, a védett foglalkoztatás szociális funkcióit a Védett Szervezetek Országos Szövetsége közreműködésével s a többi.

Hátul is, ahol a foglalkoztatási tárca szerepe olvasható ki, látszik, hogy ez egy olyan terület, egy olyan ígéret, amivel elkezdtek foglalkozni, de 2003-ra természetesen nem sikerült megoldani a problémát. Itt az összegzésben az szerepel, hogy az új koncepció kimunkálása, társadalmi vitára bocsátása és az új jogszabály megalkotása 2004-re várható. Attól tartok, hogy ez az új jogszabály nem volt társadalmi vitán. Valószínűleg, ha ott lett volna, akkor nem áll elő az a helyzet, amivel most, 2005 januárjában-februárjában szembenézünk, hogy tényleg százszám és ezerszám szűnik meg megváltozott munkaképességű személyek munkahelye. Egyeztetés a minisztérium részéről, mármint a foglalkoztatási tárca részéről valóban történt a Védett Szervezetek Országos Szövetségével meg talán az érintettek szakszervezetével is, de egészen bizonyos, hogy nem történt azokkal a civil szervezetekkel, amelyek bizonyos fogyatékos csoportok legfontosabb érdek-képviseleti szervezetei, és adott esetben foglalkoztatóak is. Következésképp meglehetősen elégedetlenek lehetünk azzal, ahol most tartunk, és azt gondolom, hogy okkal vagyunk is.

Nagyon röviden szólnék a sportról. Már előttem ugyancsak említette Soltész képviselő úr azt a keserűséget, ami a paralimpiával kapcsolatban megfogalmazásra került. Igaz, nem tárgya a jelentésnek, mert a tavalyi évet illeti, de ilyenkor csak szóba jön az az általános összefüggés is, hogy a fogyatékosok sportjára is sokkal inkább az a jellemző, ami országosan, hogy sokkal több figyelmet fordítunk az élsportra, mint a tömegsportra, arra, hogy az embereknek úgy általában lenne szükségük mozgásra, valamilyen sporttevékenységre, és ehhez képest kell értékelni, hogy az élsport finanszírozása is milyen nyögvenyelős ezen a területen.

Már említettem az előbb, hogy amikor ez a fogyatékosügyi program - amit a tisztelt Ház megáldott - született, elégedetlen voltam vele, merthogy keveselltem, és ehhez képest lehetek elégedetlen a teljesítménnyel, mert ez a kevés is csak részlegesen teljesült nagyon sok esetben. Az a sajnálatos érzésem, hogy még mindig, még 2005-ben is verbális szinten fontosabb a téma, mint tényleges gyakorlati megoldások szintjén.

És hogy ne maradjon egy ilyen igazolatlan vagy bizonyíték nélküli kijelentés, amit a végére szántam, eszembe jut, hogy hol is van a következő négyéves program. Az első négyéves programot a '99-től 2003-ig tartó időszakra alkotta meg a Ház. 2004-ben már feladata lett volna az Országgyűlésnek, hogy elfogadja a következő négy évre szóló programot, és legjobb információim szerint ez a program, ha készül is, még nincs benyújtva a Háznak, pedig már 2005-öt írunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu