DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a támogatást és az empátiát, meg azt, hogy az Országgyűlés ilyen hosszú időt szentelt ennek a jelentésnek, és valóban az történt, amely hibába - vagy nem tudom, hibába-e - én is beleestem, hogy nemcsak a jelentésről beszéltem az elején, hanem mindazokról a kérdésekről, amik ennek kapcsán felvetődnek.

Azt hiszem, nagyon fontos, ahogy ezt többen is megfogalmazták, hogy ez közös ügy. Közös ügy egyrészt abból a szempontból, hogy pártok mentén nem osztja meg a Házat, az Országgyűlést, közös ügy abból a szempontból is, hogy akkor tudunk előrelépni, ha ez az önkormányzatok, a civil szervezetek, az Országgyűlés, a minisztériumok közös ügye.

Hadd kezdjem valahol ott, amit Kapás képviselő úr mondott a végén, hogy én magam is nagyon sokfelé jártam az országban, és azt láttam, hogy nagyon-nagyon nagy különbség van aközött, ahogy fogyatékos emberek élni tudnak egy-egy közösségben, egy-egy településen. Ha az ember mögé néz ezeknek a különbségeknek, akkor ezt látja, hogy ahol van egy szoros párbeszéd és együttműködés önkormányzat és civil szervezetek között, fogyatékos emberek szervezetei között, ott a meglévő források - amelyek természetesen nem elegendőek sem országos szinten, sem önkormányzati szinten, soha nem elegendőek -, azok a források nagyon jól tudnak hasznosulni, mert a fogyatékos emberek szervezetei mondják meg az önkormányzatnak, hogy mi az az intézmény, amit akadálymentesíteni kell, hogyan lehet összehangolni a köztéri akadálymentesítést, az intézményi akadálymentesítést, a közlekedési akadálymentesítést, és szubjektíve is egész másként érzik magukat a fogyatékossággal élő emberek ezeken a településeken.

(18.00)

Maximálisan egyetértek azzal, hogy a források nem elegendőek. Azért azt hadd mondjam, hogy amikor elhangzik, hogy az önkormányzatokra terhek rakódnak és ehhez nem biztosít a költségvetés elég forrást, akkor mintha emögött egy olyan feltételezés lenne, hogy a költségvetés forrásai végtelenek és korlátlanok. Azt hiszem, közös tapasztalatunk, hogy ez nem így van. Van egy adott keret, amivel gazdálkodni tudunk önkormányzati szinten és országos szinten is. Az sem biztos, hogy a legjobban oszlik ez meg. Az sem biztos, hogy a legméltányosabban oszlik ez meg, jó lenne, ha több lenne. Azt hiszem, hogy az európai uniós csatlakozás azt a lehetőséget nyújtja mindannyiunk számára, hogy ha itt most olyan tervek, olyan nemzeti fejlesztési tervek születnek, olyan Európa-terv, ami ezeket a szempontokat meg tudja jeleníteni, akkor ez azt is jelenti, hogy európai uniós forrásokat tudunk keríteni nagyobb mértékben ezekhez a célokhoz, ezeknek a teljesítéséhez, eléréséhez, mint eddig. Ezért említettem néhány ilyen európai uniós forrást, amelyek már itt vannak, elérhetőek. Például mikor arról beszélt, már nem tudom pontosan, kicsoda, talán Lezsák képviselő úr, hogy az oktatás területén nagyon komoly előrelépés történt, ez így van. Azt hiszem, 37 százalékos az integrált oktatásban részt vevők száma. Ez egy olyan komplex program eredménye, amelyben pedagógusképzés, gyakorlati munka lehetősége és akadálymentesítési források együtt voltak jelen. Azt hiszem, hogy ez azért is fontos számunkra és tanulságos, mert az akadálymentesítést nem tudjuk elválasztani a többi fajta képzéstől és a közvélemény formálásától, ismeretek szerzésétől.

Nem tudom, itt van-e még, azt hiszem, itt van Soltész képviselő úr, hogy néhány kérdésére válaszoljak. Mindegyikre nem tudok természetesen, mert nagyon sok minden merült fel.

A fogyatékosok sportja kapcsán hadd mondjam, hogy ugyan megszűnt ez a helyettes államtitkárság, de tudjuk, hogy miniszteri megbízottként, biztosként ez jelen volt az ifjúsági és sporttárcánál sokáig, most is ugyanúgy továbbra is megvan a képviselete a sport területén. A paralimpia nyilvánosságával kapcsolatban egyértelműen az volt a tapasztalatunk, hogy a korábbi időszakhoz képest most sokszoros nyilvánosságot kapott az elektronikus médiában is és a nyomtatott sajtóban is. Ezt fogyatékosok sportszervezetei gyűjtötték össze, és mondták nagyon nagy örömmel, azt gondolom, nemcsak nekem, hogy ugyan azt nem sikerült elérnünk - noha együtt próbáltuk elérni, azt hiszem, sok mindenkivel -, hogy legyen egy ugyanolyan műholdas közvetítés, mint az olimpiai játékokról, azt viszont igen, hogy napi híradások voltak sokkal nagyobb időben. A felmérések azt mutatták, hogy sokkal-sokkal több emberhez jutottak el ezek a hírek, tehát abban, hogy a paralimpia egy közös üggyé váljon, nagyon komoly előrelépés történt. Ehhez források is voltak rendelve egyébként, de itt ugyanúgy kellett a média és a médiában dolgozók segítsége. Ez sem csak forrás kérdése, nagyon nagy mértékben az ő segítőkészségüké is. És azt hiszem, megint szimbolikus, de konkrét jelentése is van, hogy a paralimpia nyertesei ugyanakkora részesedést kaptak, díjazásban részesültek, mint az ép sportolók. A fogyatékos sportolók közvetlen támogatásán túl, azt hiszem, hogy ennek a szimbolikus jelentése is fontos.

Az akadálymentesítési források kapcsán hadd mondjam, mert sokszor felbukkant ma is, hogy elég-e ez a forrás vagy nem elegendő ez a forrás. Nekünk pontosan az volt a tapasztalatunk a 2004-es pályázatokkal, hogy megemeltük a forrásokat, hozzátettünk még forrásokat, amikor láttuk, hogy hány önkormányzat jelentkezett erre. Nem az volt a probléma ezzel, hogy nem voltak elég jók a pályázatok technikai szempontból. Az volt a tapasztalatunk; és fogyatékos emberek részt vettek abban a bírálóbizottságban, amelyik bírálóbizottság eldöntötte, hogy melyek a támogatható pályázatok, és itt nem bürokratikus szempontok voltak, hanem hogy melyek azok a tervek, amelyek valóban segítséget jelentenek fogyatékos emberek számára. Nagyon sokszor pont a fogyatékos emberek, akik benn ültek a bizottságban, mondták azt, hogy ezt a rámpát, ezt a megoldást ne támogassuk, mert nem jelent igazi segítséget. Innen volt az a tanulságunk, hogy itt a képzést erősíteni kell, és szakemberekre van szükség, akik ebben segíteni tudnak. Egyébként idén folytatjuk ezt a pályázatot, és szeretnénk minden olyan pályázatot támogatni lehetőség szerint, amely valódi segítséget jelent.

Megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ez egy nagyon hosszú téma, és azt hiszem, nagyon sokan elmondtuk ebben a Házban már, én magam is többször végighallgattam, hogy ez az átalakulás miről szól. Azért elmondanám röviden, mert a kérdés alapján az az érzésem, hogy itt az információk nem igazán tudtak átmenni. Abban, hogy a rendszer átalakításra szorul, azt hiszem, többé-kevésbé egyetértés van, talán még az Országházban is, de a fogyatékosszervezetekkel egyértelműen. Ma ahhoz, hogy egy fogyatékos vagy megváltozott munkaképességű ember a minimálbért vagy annál kisebb támogatást kapjon, a célszervezethez ennek körülbelül a négyszerese jut el. Nagyon nagy hasznot lehetett ezen a támogatási rendszeren elérni, tehát ez semmiképpen nem egy olyan támogatási forma, ami azokhoz jut el, hatékonyan jut el, akiket szeretnénk támogatni. Minden rendszernek az átalakítása természetesen nehézségekkel jár, ezért volt egy megállapodás valóban a szervezetek képviselőivel. Hosszú-hosszú tárgyalások előzték meg, hogy ennek egy befagyasztása történik, azzal együtt, hogy ha olyan szervezet bővített az előző évben, 2004-ben foglalkoztatási kapacitást, amelyik valóban jól használja ezt a forrást, az pótlólagos pályázati forrásokkal megtarthatja a munkahelyeket. Ahol megszűnnek munkalehetőségek, ott nagyon nagy valószínűséggel visszaélések vannak. Nem mondanám el konkrétan azokat a tapasztalatokat, amelyek már itt a Házban is elhangzottak. Nagyon sok visszaélés van, pontosan azért, mert ennyire nagy hasznot lehetett elérni ezen a területen.

Ez az év az átalakulás éve. Az átalakulásban nagyon szoros együttműködésre van szükség. Ez egyébként a szervezetek kérése volt, ha jól értem a képviselő úr megjegyzését, hogy ezt ne hirtelen vezessük be, adjunk időt arra, hogy a célszervezetek, azok, amelyek valóban megpróbálnak tisztességesen működni, meg tudják őrizni a foglalkoztatást. Ez volt a megállapodás alapja, hogy megőrzik a foglalkoztatási szintet. Erről szólt a megállapodás, hogy megőrzik. Ahol mégsem tudják megőrizni, azok a szervezetek azok, amelyeknél visszaélésekre került sor. Itt a munkaügyi szolgáltatási rendszer fokozottan figyel azokra az emberekre, akik utcára kerülnek a megváltozott munkaképességűek közül, és ezek a bizonyos rehabilitációs információs központok számukra személyre szóló segítséget nyújtanak túl a pályázati forrásokon, tehát a cégek kapnak pályázati forrásból támogatást. Még egyszer mondom, az átalakulás évét, idejét a szervezetek kérték pont azért, hogy legyen idejük rákészülni. Ez alatt az idő alatt szeretnénk szétválasztani a rendszert a szociális intézményekben lévő, részben nappali, részben bentlakásos intézményekben lévő megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rendszerének a kiépítésére, ahol európai uniós forrásokat, hazai forrásokat is használunk az átalakításra és a célszervezetek foglalkoztatására. Várhatóan ennek következtében 2006-ban kifejezetten nőhet is a foglalkoztatás, mert lesz egy normatív támogatás a szociális rendszerben, és lesz egy másik rendszerű támogatás a célszervezetek számára. Egyébként itt már elindultak az együttműködések és a közös gondolkodás azokkal a civil szervezetekkel, amelyek nagyon kicsi szerepet kaptak eddig. Mi is azt gondoljuk, hogy a civil szervezetek bevonása nagyon fontos ezen a területen.

Nagyon sok téma sokszor-sokszor felmerült, én csak röviden szeretném ezeket végigvenni.

Értem Béki Gabriella képviselő asszony elégedettségét és elégedetlenségét, én magam is így vagyok ezzel sokszor.

Sisák képviselő úr - hogy van-e ütemterv? Hadd mondjam, hogy hamarosan ide fog kerülni a parlament elé a program módosított változata, amit többen hiányoltak. Egyébként a jelentés elkészítése is azért igényelt hosszabb időt, mert folyamatosan és párhuzamosan dolgoztak a kollégáink a program módosításán, hiszen minden lépésnél folyamatosan az került szóba, hogy az egy kérdés, hogy mennyire teljesült, a másik kérdés, hogy hogyan tovább, merthogy nagyon sok dologról nem lehetett tudni ezelőtt négy évvel, öt évvel, hogy merre is kell tovább tartanunk.

Ugyanez a helyzet az akadálymentesítési határidő kitolásával. Ez egy közös döntés volt megint a Fogyatékosügyi Tanáccsal és a fogyatékosszervezetek képviselőivel, hogy ne simán kitoljuk a határidőt, hanem kezdődjön el egy olyan munka, ami pontosan az ütemezésről szól, részben annak a megfogalmazásáról, ami nem történt meg korábban, hogy mit is jelent az akadálymentesítés, hol van szükség egy teljes akadálymentesítésre, és hol van szükség egy részlegesre. Nyilvánvalóan egy oktatási intézményben teljes akadálymentesítés szükséges, hogy egy gyerek részt tudjon venni az oktatásban; egy ügyfélszolgálatnál lehet, hogy elegendő egy olyanfajta akadálymentesítés, ami az információkat hozzáférhetővé teszi.

(18.10)

Tehát pontosan meg kell határoznunk, hogy mit is jelent az akadálymentesítés, mi ennek a köre. Meg kell határoznunk a prioritásokat, ami szintén a szervezetekkel közös munkában indult el, és ott tart, hogy most már ebből egy kormány-előterjesztés készült. És ennek a következő lépése lesz a törvénymódosítás, amibe már belekerülnek az ütemezések, a forrásokkal együtt, és az egyes minisztériumok és különböző szervezetek felelősségei. Tehát ez az ütemterv, és a költségvetési források hozzárendelten mennek.

Lezsák képviselő úr nagyon sok mindenről beszélt. A civil szervezetek véleménye belekerült a beszámolóba is és a program módosításába nagyon nagy mértékben, a civil szervezetekkel folyamatos dialógusban készült, készül ez a módosított program. Az Európai Unióval kapcsolatban hadd mondjam, hogy az EU saját maga számára 2010-re tűzött ki határidőt, de nem a teljes akadálymentesítés határideje 2010, hanem a stratégia elkészítésének határideje. Ezt csak arra mondom, hogy az Európai Unió, amelynek egyébként sok-sok tagállama sokkal előrébb tart ebben az akadálymentesítésben, azt a célt, amit mi kimondtunk '99-ben, hogy teljes akadálymentesítés legyen 2005-re, ezt az Európai Unió maga nem fogalmazta meg. Én mondanám Soltész képviselő úrnak, hogy nem gondolom, hogy én valaha azt mondtam volna bármilyen bizottsági meghallgatáson, hogy 2005. január 1-jére teljes akadálymentesítés lesz. Ugyan nem néztem vissza a saját megszólalásaimat, de nem gondolom, hogy mondtam volna.

Endre Sándor képviselő úr felvetése, hogy civil szervezetek is részt vehessenek ezeken a pályázatokon - ez mindenképpen megfontolandó. Itt ez megint prioritások és ütemezés kérdése, tehát mindenképpen ezt kell megfontolnunk, még egyszer mondom, a szervezetekkel együtt, hogy miknek van prioritása.

A gépjárműszerzési támogatás rendszerének az átalakítása, hogy átalakításra szorul a rendszer: sok megbeszélésen vagyunk túl a szervezetekkel. Ez már most is egy igazságtalan rendszer, túl azon, hogy mekkorák a források, mennyi támogatáshoz juthat valaki, igazából sok-sok igazságtalansága van ennek.

Csak gyorsan még néhány dolog. A civil szervezeti támogatással kapcsolatban hadd mondjam, hogy ez is egy átalakuló rendszer. Korábban a nagy szervezetek kaptak költségvetési soron támogatást. Egyrészt elindult egy olyan fajta átalakulás a nagy szervezetekben, amit én személyesen nagyon erősen támogatok, meg kell mondjam, amely a központosított szervezeti felépítés helyett inkább egy alulról építkező szervezeti felépítés irányába lép tovább. Azt hiszem, ez abból a szempontból is nagyon fontos, hogy ha települési szinten megjelennek azok a civil szervezetek, amelyek lobbizni tudnak, képviselni tudják a fogyatékos emberek érdekeit, akkor például ez az önkormányzati civil együttműködés és ilyen módon a források hatékonyabb felhasználása sokkal jobban tud működni, mintha csak országos szervezetek képviselik ezt országos szinten.

Azt hiszem, azt is mindenki tudja, a képviselő úr is tudja, hogy megnyílt a civil alap, a 2004-es év volt ennek az első éve. Tehát a civil szervezetek támogatása is más csatornákon is történik. Tehát nyilvánvalóan van egy ilyen, hogy a nagy szervezetek támogatása nem emelkedett, de közben én magam is tudom, hogy nagyon sok helyi szervezet, kisebb szervezet jutott hozzá támogatáshoz, amit szeretnénk, ha a következő években is - sokkal nagyobb mértékben - így történne.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu