DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés '98-ban fogadta el a fogyatékos személyek esélyegyenlőségéről és jogairól szóló törvényt, és ehhez csatlakozott az a program, amely '99-ben készült el, és amely lépésről lépésre meghatározza a teendőket, a különböző területek teendőit a fogyatékosok számára, a fogyatékosok élethelyzetének javításával kapcsolatban.
Ez a beszámoló a 2001., 2002., 2003. év beszámolója, összefoglalóan tartalmazza azokat a lépéseket, amelyek megtörténtek. Egyértelmű, hogy ez a jelentés, beszámoló úgy kerül az Országgyűlés elé, hogy ezt a Fogyatékosügyi Tanács többszörösen megtárgyalta, tartalmazza mindazokat a hozzászólásokat, kiegészítéseket, amelyeket a fogyatékosszervezetek tettek meg ezzel a beszámolóval kapcsolatban.
Még mielőtt a részletekről beszélünk, érdemes elmondani azt, hogy azt is látjuk, hogy amikor elkészült ez a törvény '98-ban, akkor nagyon nagy jelentőségű volt abból a szempontból, hogy olyan normákat, értékeket jelenített meg, amelyek előremutatóak voltak már abban az időszakban, megfeleltek az európai uniós normarendszernek. Akkor még nem volt olyan egyértelmű, hogy az európai uniós csatlakozásunk néhány éven belül meg fog történni, de már akkor ezeket a normákat, értékeket ez a törvény magáénak vallotta. Ugyanúgy ez a program is alkalmazkodott ezekhez a normákhoz és értékekhez.
Azonban az is egyértelmű, hogy akkor, amikor ez a törvény, ez a program született, Magyarországnak alig-alig volt tapasztalata arról, hogy mik is a teendők, hol is tartunk, milyen is az a helyzet, amin egységesen és egyértelműen javítani szeretnénk. Tudjuk, hogy Magyarországon a fogyatékos emberek sokáig alig voltak láthatóak ebben a társadalomban, sokkal inkább bentlakó intézményekben voltak, nem nagyon lehetett tudni, hogy mire van szükség ahhoz, hogy ők integráltan tudjanak oktatásban részt venni, hogy munkát tudjanak vállalni, hogy kiépüljön egy olyan segítő rendszer, amely valóban előremozdítja és segíti az ő családban maradásukat, saját közösségükben való felnövésüket és életüket.
Tehát ez a tapasztalatlanság visszaköszönt a törvényben is, de sokkal inkább a programban magában, az, hogy a határidők, a teendők nagyon sokszor nem pontosan megfogalmazottak, nem lehet pontosan látni, hogy mire is vonatkoznak. Azóta már lényegesen többet tudunk arról, hogy például az a meghatározás sem volt pontos, hogy mi a közhasználatú épület, mi a középület, amit akadálymentesíteni kell. Például, hogy pontosan mit jelent az akadálymentesítés fogalma, ezt sem határozta meg sem a program, sem a törvény.
Ez a beszámoló és ennek az elkészítése nagyon nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a programot újravizsgáljuk és újrafogalmazzuk, most már pontosabban meghatározva azt, hogy mik is azok a következő teendők és lépések, amelyeket meg kell tennünk a következő években. Ez a beszámoló segít abban, hogy átláthatóvá teszi azt, hogy mi is történt meg ez alatt a néhány év alatt, és átláthatóvá teszi ezeket a folyamatokat.
Az intézkedések, amelyekre vonatkozik ez a beszámoló, vonatkoznak a közlekedésre, a kommunikációra, a környezetre, az egészségügyre, az oktatásra, a foglalkoztatásra, a sport- és szabadidős tevékenységre, a szociális ellátásokra, az intézményrendszerre. Számos területen megfogalmazódnak előrelépések. Úgy indul mindegyik terület programja, hogy meg kell vizsgálni a jogszabályi környezetet, meg kell vizsgálni, hogy mik is a teendők pontosan, hiszen ezek a tapasztalatok hiányoztak, és nagyon-nagyon hátulról indultunk. Ez a beszámoló segít abban, hogy világos legyen, hogy melyek azok a területek, ahol ezek a lépések nem elegendőek, és ahol további komoly erőfeszítések kellenek.
Kiemelnék néhány olyan területet, ahol jelentős változások voltak már a program eddigi végrehajtása során is. Egyrészt megtörtént az építési törvény és a végrehajtási rendeletek felülvizsgálata és módosítása. Ez azért nagyon fontos, merthogy az építési törvényben szabályozódik az, hogyan is kell történnie az akadálymentesítésnek, milyen épületekre vonatkozik, milyen feltételek között kell hogy megtörténjen ez. Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletbe beépültek az akadálymentes használat biztosítására vonatkozó előírások. A középületek akadálymentesítésére és az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítására valamennyi ágazatban kiemelt figyelmet fordítottak, akkor is, ha ez az előrehaladás nem elegendő, és nagyon sok teendő van még a továbbiakban.
Ahol nagyon fontos előrelépés történt, az a jelnyelvi tolmácsszolgálatok kiépítése. Ma mindegyik régióban van egy olyan tolmácsszolgálat, amely segítséget jelent. Természetesen ahhoz, hogy ez valóban hozzáférhető legyen, sokkal szélesebb körben tovább kell lépni megyei szintre, ami a következő tervek között szerepel. Ezek a jelnyelvi központok képzett tolmácsokat biztosítanak a közszolgáltatások igénybevételéhez, és ha kell, akkor fordítást, jegyzetelési segítséget, feladatokat is ellátnak, információt nyújtanak siketek és nagyothalló személyek kommunikációs igényeiről. Legalább annyira kell információt nyújtaniuk azok számára, akik szolgáltatnak, mint ténylegesen szolgáltatni azok számára, akiknek szükségük van erre a szolgáltatásra. Nagyon sokszor azt az információt kapjuk, hogy még mindig nagyon sok ismeret hiányzik azokon a területeken, ahol az integrált munkavállalás, integrált oktatás nagyon fontos lenne.
A közlekedés területén módosításra került a közutak tervezési szabályzata, valamint a közúti járművek forgalomba helyezéséről és forgalomban tartásáról szóló jogszabály. 2003-ban elkészült a parkolási igazolványokról szóló kormányrendelet, sokat hallunk arról, hogy noha ez maximális jó szándékkal készült, és azt reméltük, hogy valóban megoldja a parkolási gondokat, nagyon büszkék voltunk arra is, hogy az Európai Unió többi tagországában is használható. Úgy tűnik, hogy ez elég vonzó lett ahhoz, hogy ezzel nagyon sokan nemcsak visszaélnek, hanem igazából ennek egy feketepiaca kialakult.
A fogyatékos személyek utazásra való alkalmassá tétele szintén elindult. Ez is egy olyan folyamat, amelyben nagyon komoly előrelépések kellenek a továbbiakban, illetve, ami szintén világossá vált, hogy össze kell hangolnunk a különböző területeken történő lépéseket - járműpark, a közterek akadálymentesítése és a középületek akadálymentesítésének az összehangolása nagyon fontos.
A felsőoktatási törvény 2001-es módosítása alapján elkészült a fogyatékkal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges feltételekről szóló oktatási minisztériumi rendelet, amely megfogalmazza egyrészt a személyi segítség lehetőségét a hallgatók számára, illetve az anyagi támogatás igénybevételének lehetőségét. Ezen a területen is, mint sok más területen, nyilvánvalóvá vált, hogy szükség van oktatásra, képzésre. Hiába van kijelölt személy arra, hogy segítse a fogyatékossággal élő hallgatókat, ha ő maga nem képzett abban, hogy pontosan milyen segítséget kell nyújtania, akkor az ő képzése is még hátravan, vagy ezen a területen nagy lépések kellenek.
A foglalkoztatási tárca számos programot indított atipikus foglalkoztatás ösztönzésére, amely segíti a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását. A jobb informálást teszi lehetővé a rehabilitációs, információs centrumok kialakítása, létrehozása. Ezek több helyen már úgy jöttek létre, hogy mindenfajta fogyatékosságban szenvedő számára segítséget nyújtanak, nemcsak fizikailag megközelíthetők, hanem látássérültek, hallássérültek számára is elérhetővé teszik az információkat. Elindult a fogyatékos személyek sportszövetségeinek támogatása, a fogyatékos sportolók elismerése ebben az évben azonos volt az ép társaikkal, aminek volt egy szimbolikus jelentősége is, és sokat jelent a jövőre nézve is.
A szociális ellátások területén a támogató szolgálatok kiépülése először modellkísérletként indult el, majd a 2003-as költségvetési évtől kezdve ez normatív támogatást kapott, ami azért fontos, mert segíti a további támogató szolgálatok létrejöttét. Itt a többcélú kistérségi társulások megalakulása, létrejötte segíti azt is, hogy ezek ne csak nagyobb településeken, hanem a kistérségekben is megalakuljanak.
(16.10)
A bentlakásos intézmények modernizációs programja elkészült, lakóotthonok kezdtek épülni. Természetesen sokkal nagyobb számban lenne szükség rájuk. A Fogyatékosügyi Tanács nagyon fontos szervezetévé vált az érdekegyeztetésnek és a folyamatos párbeszédnek, amelynek munkacsoportjai dolgoznak egy-egy témán.
Főleg azokon a területek láthatóak elmaradások, ahol nagyon nagy költségráfordítást igénylő kötelezettség fogalmazódott meg. Hadd mondjam el, hogy ez is egy olyan terület, hogy elkezdtek részben a hazai források mellett európai uniós források is megjelenni a fejlesztésekben, az oktatásban, az ifjúsági intézmények területén európai források vannak most már évek óta elérhetően, és szeretnénk, ha a 2007-2013-as európai uniós költségvetési forrásokat erre is tudnánk használni.
Azt láttuk, hogy ott, ahol nagyobb források vannak, nagyon sokszor a források megfelelő elköltésének nehézsége jelentkezik azon a területen, hogy kevés a jó terv például akadálymentesítésre, és ez megint visszavezet oda, hogy valószínűleg gyorsítani kell a képzést, például a rehabilitációs szakmérnökképzést, ha intézmények átalakításának tervezése történik, akkor el lehessen érni megfelelő szakembereket, akik a megfelelő szaktudás birtokában olyan terveket tudnak készíteni, amelyek valóban szolgálják a fogyatékos emberek érdekeit és szükségleteit.
A program szövegében is szerepel, de fontos itt is megjegyeznünk, hogy az elvek érvényesítése, célok elérése szempontjából nélkülözhetetlen az egész társadalom támogatása és aktív részvétele és az, hogy minél többen tudjanak arról, hogy mit tudnak tenni a saját pozíciójukban, saját szerepükben. Szükséges tehát egy szemléletváltás, és azt látjuk, hogy ehhez idő kell. Néhány év alatt nagyon sok minden történt; sokkal inkább benne van a közgondolkodásban az, hogy itt teendői vannak az embereknek, de még mindig nem eléggé.
A közigazgatásnak is el kell sajátítani egy újfajta fogalomrendszert, értékrendszert ahhoz, hogy sajátjának érezze és valóban meg tudja ezt jeleníteni mindenfajta jogszabályalkotásnál, költségvetés-tervezésnél.
Szeretnénk, ha a társadalmi szemléletváltás is gyorsuló ütemben folyna, mint ahogy azt is szeretnénk, ha növekvő források lennének ezen, és párhuzamosan tudnánk ennek az oktatási-képzési részét, a társadalmi szemléletformálást és a tényleges szolgáltatások hozzáférése területén történő lépéseket párhuzamosan megtenni a továbbiakban.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés