DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A budapesti agglomeráció a fővárost és a város környéki agglomerálódó településeket egyaránt magába foglaló, egymásra utalt, de közigazgatásilag megosztott térség. Ez Közép-Európa legnagyobb monocentrikus népességi, termelési és szellemi koncentrációja. Ebben a térségben, az ország területének mindössze 2,7 százalékán él a magyar népesség több mint negyede, és itt termelődik a nemzeti jövedelem mintegy 40 százaléka. A nagyfokú koncentráció mellett az agglomerációs térség az ország legdinamikusabban fejlődő térsége, ahol csak koordinált fejlesztéssel és összehangolt tervezéssel lehet megfelelni az európai térszerkezetben is felértékelődő központi szerepköréből adódó kihívásoknak.
A koordinált fejlesztés és az összehangolt tervezés igényének felel meg az Országgyűlés elé most került törvényjavaslat. A tervezési munka, beleértve a tervre alapozó törvényjavaslat előkészítését is, 1997 és 2004 között zajlott. A tervezési és egyeztetési folyamat elhúzódásának legfőbb oka az volt, hogy jelentős ellenállás volt tapasztalható a tervvel szemben, alapvetően az érintett ágazati és önkormányzati érdekeket tekintve, amelyek között konszenzusra csak hosszas egyeztetéseken át lehetett jutni. A tervezés és egyeztetés hosszú folyamata közben a terv 2001-ben már eljutott abba a szakaszba, hogy törvényjavaslatként benyújtható lett volna az Országgyűlés számára, az akkori kormány azonban nem foglalt állást a területrendezési terv előterjesztéséről, és nem vezetett be moratóriumot sem a területi átminősítések leállítására vonatkozóan.
Az agglomerációs törvényjavaslat időbeli megalkotásának elmaradása újabb lehetőséget adott a települési önkormányzatok számára, hogy a területfelhasználási döntések során saját érdekeiket érvényesítsék, kevésbé tekintettel a térségi összefüggésekre, térségi érdekekre. Az érintett települések többsége arra törekedett, hogy még a térségi szabályozás törvényerőre emelkedése előtt elkészüljenek és jóváhagyásra is kerüljenek azok a településrendezési eszközök, amelyek lényegében nagyobb és szabadabb mozgásteret biztosítanak számukra, mint amit az agglomerációs terv és érdek lehetővé tenne.
A 2002-es választásokat, illetőleg az országos területrendezési terv elfogadását követően ismét előtérbe került az agglomerációs törvényjavaslat előterjesztése. A térségi szabályozás szükségessége az időközben bekövetkezett változások ellenére továbbra is fennáll, hiszen a jelenleg tapasztalható, több vonatkozásban kedvezőtlen területi folyamatok megállítására nincsen más eszköz. Ennek megfelelően az agglomerációs terv az elmúlt év folyamán aktualizálásra és ismételten átdolgozásra került, amelynek során figyelembe vételre kerültek egyrészt az országos területrendezési tervben, másrészt a települések újabban jóváhagyott településrendezési terveiben foglalt elhatározások, beleértve Budapest településszerkezeti tervének szintén napirenden lévő felülvizsgálatának eredményeit is.
Az aktualizált agglomerációs terv összhangban van a kormányprogramnak a területileg kiegyenlítettebb fejlődésre, a magyar gazdaság minden szereplője számára kiszámítható környezet megteremtésére, az infrastruktúra fejlesztésére, valamint a természeti és az épített környezet megóvására irányuló célkitűzéseivel. Összhangban van az országos területfejlesztési koncepció és a nemzeti fejlesztési terv stratégiai céljaival, továbbá a térség még nem jóváhagyott területfejlesztési koncepciójával, amely dokumentumok a térség versenyképességének fokozását, a jelenleginél kiegyensúlyozottabb, fenntarthatóbb térbeli fejlődését és kedvezőbb életminőséget tűznek ki célul.
Az agglomerációs terv az országos szintű területfejlesztési koncepciókban megfogalmazott célokhoz igazodva lényegében a kiegyensúlyozottabb fejlődés térbeli, fizikai kereteinek, területi lehetőségeinek és korlátainak meghatározásával járul hozzá a célok megvalósításához. Hosszú távú érvénnyel tartalmazza az országos és térségi jelentőségű közlekedési és közműhálózatok helyét, az urbanizált, a mezőgazdasági, illetve a természeti területek rendszerét, valamint a területek használatának átfogó, a településrendezési tervekben érvényesítendő szabályozását. Fontos sajátossága, hogy méretarányánál fogva keret jellegű, tehát előírásai elsősorban a települési önkormányzatok számára jelentenek kötelezettséget, vagyis ezen előírásokkal összhangban kell a településeknek meghatározniuk a területfelhasználásra, az építésre és létesítésre vonatkozó helyi szabályokat.
Az agglomerációs terv hatásai összességében kedvezőek lesznek, a tervben foglaltak megteremtik annak lehetőségét, hogy egy lényegesen kiegyensúlyozottabb, a térségek, települések és területek adottságaira, potenciáljának kihasználására építő, decentralizált területi fejlődés valósuljon meg. A terv egyfajta visszafogott urbanizációs felfogást képvisel, fellép a túlzott terjeszkedéssel összefüggő környezeti ártalmak, a természeti és a táji környezeti elemeket felemésztő és károsító területi folyamatok ellen.
A tervben rögzített szerkezetfejlesztési és területfelhasználási javaslatok megvalósulása esetén csökken a közlekedésből származó környezeti terheléssel érintett települési területek aránya, a mainál kiterjedtebb területen teremtődik meg a lehetőség a nyugodt települési környezet kialakítására. A tervezett területfelhasználási és övezeti rendszer, ahol ez még lehetséges, megakadályozza a szomszédos települések beépített területeinek összenövését, hozzájárul a fejlesztési koncepcióban kitűzött strukturált és tagolt térszerkezet megvalósításához.
Az agglomerációs terv mind az előkészítő, mind a javaslattevő fázisban egyeztetésre került a minisztériumokkal, az országos hatáskörű szervekkel, a fővárosi és Pest megyei önkormányzattal, a megyei jogú városok önkormányzataival, a megyei és települési önkormányzatok szövetségeivel, a megyei és regionális területfejlesztési tanácsokkal, valamint a kamarák, a szakmai és társadalmi szervezetek országos és megyei szintű szervezeteivel. Ezzel párhuzamosan a tervezés megindítását követően gyakorlatilag folyamatosan történtek úgynevezett tervezői egyeztetések. Számtalan fórumon nyílt lehetőség a települési önkormányzatok, a tervezők és az állampolgárok különböző csoportjai közötti közvetlen párbeszédre.
Az egyeztetések során a sokféle érdek ütközése és a széles körű érintettség miatt számtalan észrevétel merült fel a tervvel kapcsolatosan, kezdve a metodikai jellegű javaslatoktól egészen a terv egyes részmegoldásainak bírálatáig. Egyértelműen állítható ugyanakkor, hogy az egyeztetési fórumok végső kicsengése pozitív volt, mivel minden esetben általános egyetértés mutatkozott meg abban a tekintetben, hogy a területi folyamatok valamilyen szabályozására a térségben szükség van. Az egyeztetések során minden települési vélemény értékelésre, megválaszolásra és a lehetséges mértékben figyelembevételre került.
Az egyeztetések eredményeképpen Budapest főváros önkormányzata 2004. május 27-én, Pest megye önkormányzata a 2004. május 28-án kelt önkormányzati határozatában alapvetően támogatta a törvény beterjesztését és annak elfogadását. Az agglomerációs törvényjavaslatot támogatta az Országos Területfejlesztési Tanács és az Országos Környezetvédelmi Tanács is.
(A jegyzői székben dr. Nagy Andort dr. Vidoven Árpád váltja fel.)
Gondot jelenthet, hogy mi történjen azokkal a területekkel, amelyeket a települési önkormányzatok beépítésre szánt területnek jelöltek ki és jelölnek ki a tervezés lezárása és a törvény hatálybalépése közötti mintegy féléves időszakban. Meg kell jegyeznem, hogy a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény elmúlt évi módosítása során a fenti problémára megoldást találtunk a törvényi szabályozásban a tervezés során elrendelésre kerülő átmeneti moratórium bevezetésével, de ez a megoldás a jelen agglomerációs tervre nézve már nem volt alkalmazható.
(14.00)
Jelen esetben az egyébként jogszerű módon, tehát a jogszabályoknak megfelelően lefolytatott eljárást követően önkormányzati rendelettel jóváhagyott településrendezési döntések következményeit egyenkénti önálló képviselői módosító indítványokkal lehet az elfogadásra kerülő agglomerációs tervben érvényesíteni, és így az agglomerációs terv és a településrendezési tervek közötti összhangot maradéktalanul biztosítani. Általános felhatalmazást adni a települési önkormányzatok számára arra nézve, hogy a törvény hatálybalépéséig még szabadon módosíthassák rendezési terveiket, nem látom indokoltnak, mert ez az Országgyűlés hatáskörének elvonását jelentené, és a törvény területfelhasználással kapcsolatos céljaival ellentétes tendenciákat erősítene.
Végezetül szeretném összefoglalni azokat az érveket, amelyek az agglomerációs terv elfogadása és az erről szóló törvény hatályba léptetése mellett szólnak.
Azért kell a térségi folyamatokat szabályozni, mert az ország legdinamikusabban fejlődő térségéről van szó, ahol a fejlesztési szándékok jelentősek, és általában nagy területigénnyel járnak. Azért kell szabályoznunk, mert Budapest és a budapesti agglomeráció az ország versenyképességének biztosítása szempontjából meghatározó jelentőségű térség. A területfelhasználásnak a fejlesztések szempontjából meghatározó jelentősége, szerepe van. Azért kell szabályozni, mert a rövid távú gazdasági érdekeknek megfelelően meghozott területfelhasználási döntések kedvezőtlen hatását utólag már nem, vagy csak nagy anyagi áldozatokkal lehetséges mérsékelni. Azért kell, mert a térségi szabályozás és koordináció hiányában az agglomerációba tartozó települések saját településrendezési terveik készítése során nem tudnak - sokszor nem is akarnak - egymásra, illetve az országos és térségi érdekekre tekintettel lenni. Azért, mert a térségi érdekeket figyelmen kívül hagyó településrendezési tervekben olyan elhatározások születnek - például a tényleges keresletet messze meghaladó mértékű belterületbe vonások -, amelyek a mintegy két és fél millió itt élő állampolgár egészséges környezethez való jogát sérthetik. Azért, mert a beépítésre szánt területek túlzó mértékű és koordinálatlan kijelölésével veszélyesen csökken a zöldövezet, és beépítésre kerülnek azok a területek, amelyeken a nagy távlatban szükséges országos érdekű infrastruktúra-hálózatok - M0-s autópálya, nagy sebességű vasút és más hasonló fejlesztések - elhelyezhetők lennének.
Az utolsó pillanatokban vagyunk ahhoz, hogy a térségben tapasztalható folyamatokat rendezett mederbe tereljük, és ehhez nincs más jogi eszközünk, mint a törvénnyel elfogadott területrendezési terv. Ennek hiányában folyamatosan romlik a még lehetséges térségi szabályozás hatékonysága, illetve végső soron kiüresedik az Országgyűlésnek az a joga, hogy a területi folyamatokra szabályozás útján hathatós befolyást gyakoroljon.
Tisztelt Országgyűlés! A fentiek alapján kérem a tisztelt Házat, hogy támogassa a térség egésze szempontjából szükséges szabályozás elfogadását és bevezetését.
Elnök úr, köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés