PETTKÓ ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A jelenleg hatályos távhőszolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvényt az Országgyűlés 1998. március 10-ei ülésnapján fogadta el. Az új törvényjavaslat a jelenleg hatályos távhőtörvényhez képest alapvető változást nem tartalmaz. Ha Magyarországon felelős nemzeti kormány lenne, akkor nem ez a törvényjavaslat került volna be a tisztelt Ház elé.

De nézzük részletesen a benyújtott javaslatot! Az új törvény legfontosabb céljai: megteremteni az összhangot a többi energetikai - a gáz- és a villamosenergia-szolgáltatásról szóló - törvénnyel, illetve a megváltozott jogi környezettel, így a polgári törvénykönyvvel, az adatvédelmi, a társasházi és a fogyasztóvédelmi törvényekkel; újraszabályozni a fogyasztóvédelmi hatásköröket; megerősíteni a fogyasztói érdekképviseletet; pontosítani a felhasználók, illetve díjfizetők és a szolgáltató közötti kapcsolatot, egyértelműbbé tenni a jogokat és a kötelezettségeket; ahol ma még hiányzik, ott az épületenkénti hőmennyiségmérés és

-elszámolás feltételeinek megteremtését szolgáltatói kötelezettségként meghatározni.

A fontosabb változások: definiálásra kerül a díjfizető fogalma. Általában a felhasználó az épület tulajdonosa, tulajdonosi közössége - társasház, szövetkezet -, ha a mért fogyasztás felosztásra kerül, akkor a díjat a lakás tulajdonosa, a díjfizető fizeti. Részletesebb szabályozást kap a távhőszolgáltató, a felhasználó és a díjfizető közötti jogviszony. Változik a közüzemi szerződés felhasználó által történő felmondásának szabálya. Az épület felmondásához ezentúl elegendő lesz 100 százalék helyett a 80 százalékos tulajdonosi hozzájárulás. Változik a fogyasztói panaszok kivizsgálásával kapcsolatos hatáskör, így a fogyasztói panaszok kivizsgálása a jegyzők helyett a fogyasztóvédelmi felügyelőségek hatáskörébe kerül. Kiterjeszti és részletesen szabályozza az önkormányzatoknak a fogyasztóvédelmi felügyelőséggel és a felhasználói érdekképviseletekkel történő előzetes egyeztetési kötelezettségét rendeletei megalkotása és a távhődíjak megállapítása alkalmával. A hőközponttal nem rendelkező épületeknél, ha a mérés és a szabályozás nem valósítható meg, új távhő-szolgáltatói kötelezettségként jelenik meg az épületenként önálló, felhasználói hőközpontok létesítése.

A törvényjavaslattal és általában a távhőszolgáltatással összefüggő különféle viták során a leggyakrabban felmerülő vélekedések, értékítéletek, hogy a távhőszolgáltatás elavult, a távhőszolgáltatás drága, a távhőszolgáltatók monopolhelyzetben vannak. Nézzük ezeket az érveket részleteiben is!

A távhőszolgáltatás elavult. Magyarországon a távhőszolgáltatást gyakran az elavult házgyári lakótelepek úgyszintén elavult és gazdaságtalan fűtési módjának tekintik. Ez abból ered, hogy az épületekben lévő központi fűtési és melegvízellátó rendszereket a távhőrendszer részének tartják, pedig azok valójában - a törvényjavaslattal összhangban - a felhasználó tulajdonában lévő berendezések. A távhőszolgáltatással összefüggő nem kielégítő vagy szabályozhatatlan szolgáltatásra vonatkozó lakossági panaszok több mint 90 százaléka a felhasználói berendezések korszerűtlenségére, elhasználódott állapotára és rendellenes működésére vezethető vissza.

Ezzel szemben a távhőrendszer részét képező és az épület fűtésének szabályozását végző hőközpontok világszínvonalú programozható elektronikával működnek. A sokak által hőveszteségűnek gondolt távhőhálózat minősége a nyugat-európai középmezőnynek megfelelő, nagy üzembiztonságú. 2003-ban Budapesten a hálózat hővesztesége nem érte el a 10 százalékot. Az erőművekben és a fűtőművekben gyors ütemben bővül a korszerű kogenerációs technológiával, a villamos energiával kapcsoltan termelt hőenergia részaránya. A kazánüzemekben megvalósult elektronikus folyamatszabályozások következtében a tüzeléstechnikai hatásfok nemzetközi összehasonlításban is igen jó, 90 százalék körüli.

A távhőszolgáltatás a legtöbb nyugat-európai országban dinamikusan fejlődik, és az energia- és környezetvédelmi politika fontos eszközeként kezelik. A drágább, megújuló energiaforrások felhasználása mellett a fenntartható fejlődést szolgáló, a kyotói jegyzőkönyvben tett vállalások teljesítésének legfontosabb eszköze. Magyarországon - részben a fenti vélekedés következtében - a távhőszolgáltatásban rejlő energiapolitikai és környezetvédelmi lehetőségek sajnos rendszerint háttérbe szorulnak.

“A távhőszolgáltatás drágaö értékítélet a háztartások magas rezsiköltségeiből és a távhőszolgáltatás rezsiköltségekben mutatkozó magas részarányából, továbbá a háztartások igen jelentős hányadának alacsony jövedelméből ered.

A háztartás távhőköltségét két tényező határozza meg, a távhőenergia ára - a távhőszolgáltatás díja - és a fogyasztás mennyisége. A nyugat-európai távhő átlagárai 2001-ben 11-17 euró/gigajoule között helyezkedtek el. Az átlagnak tekinthető 14 euró/gigajoule-hoz képest a budapesti átlagár annak 57 százalékával kevesebb, mintegy 8 euró/gigajoule volt. Budapesten az átlagos méretű és átlagos fogyasztású lakás 2004. év végi távhőjének átlagára áfával együtt 3248 forint/gigajoule volt. A lakás hőenergia-igényét szilárd tüzelőanyagok - például szén, brikett, koksz - felhasználásával biztosítva az átlagár körülbelül 3254 forint/gigajoule. A háztartási villamos energia gigajoule-ra átszámított ára 8931 forint/gigajoule volt, ami arányosan tükrözi a villamosenergia-előállítás tüzelőanyag energiatartalmára vetített 40 százaléknál alacsonyabb elérhető hatásfokát és hálózati veszteségét.

A fentiekkel szemben a háztartási földgázfogyasztók - a gázár-kompenzáció és az átlagos tüzeléstechnikai hatásfok figyelembevételével - 1 gigajoule hőenergiához 2164 forintért jutnak hozzá. A háztartási célra használt földgáz indokoltnál alacsonyabb ára a közismert és évek óta folyó ármegállapítással összefüggő politikai döntések következménye, beleértve a háztartási és nagyfogyasztói gázárak közötti keresztfinanszírozást is. A gázszolgáltatók és a gázelosztó hálózatok a kis gázfogyasztók kiszolgálásához szükségesek, míg a nagyfogyasztók a földgázt általában nem a kisnyomású elosztóhálózatról, hanem a közép- vagy nagynyomású hálózatról vételezik. A keresztfinanszírozás révén a szolgáltatói és hálózati költségek jelentős hányadát a nagyfogyasztó erőművek és más távhőtermelők is finanszírozzák a nagyfogyasztói árakon keresztül. Főleg ez magyarázza a nyugat-európai földgázárrendszerekhez viszonyított jelentős különbséget, amely szerint nincs olyan nyugat-európai ország, ahol a nagyfogyasztói gázár ne lenne kevesebb, mint a lakossági kisfogyasztói ár fele. Mindez azt jelenti, hogy a távhőfelhasználók a távhőtermelők földgázköltségein keresztül a lakossági gázszolgáltatás és gázhálózat költségeit is viselik.

Az alapdíj - más szolgáltatásokkal azonosan - a fogyasztás mennyiségétől független díjtétel, rendeltetése a szolgáltatás állandó költségeinek ellentételezése. Alapdíjként akkor sem kell többet fizetni, ha a fogyasztás például a hidegebb időjárás következtében megnövekszik, hiszen a szolgáltatónál is csak a többletfogyasztással megegyező többlet-energiaköltség mutatkozik.

A távhőszolgáltatásnál az alapdíj fogyasztói költségben mutatkozó magas, átlagosan 48 százalékos arányát a szolgáltatás magas eszközigénye indokolja. A vásárolt hőenergia és a tüzelőanyag alapdíjai is a hőtermelő vagy gázszolgáltató állandó költségeit fedezi. Távhő-szolgáltatói sajátosság, hogy a lakossági fogyasztók túlnyomó többségénél a hőközpont berendezése - amely felhasználói berendezés - a szolgáltató tulajdonában van, így üzemeltetéséről, karbantartásáról és pótlásáról is a szolgáltató gondoskodik. Az alapdíjnak ezeket a költségeket is fedeznie kell.

(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Az alapdíjak jelentős növekedését okozta a nem lakossági fogyasztók arányának jelentős csökkentése. 1991 és 2001 között országosan az ipari távhőfogyasztók számára értékesített hőenergia mintegy a felére csökkent, általában a fogyasztók megszűnésének következtében. Az így felszabadult és kihasználatlan kapacitás állandó költsége ennek következtében a maradó fogyasztókra terhelődött.

Amennyiben a gazdasági környezet és az energia-árrendszerben fennmaradó aránytalanságok a meglévő távhőfelhasználókat a távhőszolgáltatás helyett más energiaellátási mód - jelenleg elsősorban földgáz - választására ösztönzik, annak hasonló alapdíjnövelő következménye lesz. Új távhőfelhasználók csatlakozása viszont az alapdíjat mérsékli, ezzel is javítva a szolgáltatás versenyképességét.

(11.10)

A távhőszolgáltatás helyzete alapvetően függ a nemzetgazdasági szintű energia- és környezetvédelmi politikától, főképpen az állami közigazgatási szabályozórendszer által közvetített feltételek határozzák meg a távhőszolgáltatás versenyképességét. Ezzel szemben a távhődíj alakulására elenyésző mértékű a tulajdonos és az árhatósági jogkört betöltő települési önkormányzatok befolyása. Ez paradoxonnak tűnhet, de mégis igaz.

A fogyasztás mennyisége Magyarországon a rendelkezésre álló adatok szerint a nyugat-európai lakások hőenergia-felhasználásának két-, két és félszerese. Például egy átlagos méretű budapesti lakás éves átlagos hőfelhasználása több mint 43 gigajoule, míg a hasonló bécsi lakások hőfelhasználása 20 gigajoule/évnél kevesebb. A hazai energiafelhasználás mintegy 40 százalékát az épületek fűtése és melegvízellátása teszi ki.

A magas energiafelhasználást nem a háztartások pazarló fogyasztói szokásai, hanem nagyrészt az épületállomány kedvezőtlen hőtechnikai tulajdonságai, az épületszerkezetek és a nyílászárók rossz hőszigetelő képessége, valamint az elavult épületgépészeti rendszerek, beszabályozatlan és szabályozhatatlan fűtés, energiapazarló kényszerszellőztető berendezések okozzák.

Az épületfűtési hálózatok korszerűsítésével csak a kívánt helyiség-hőmérséklet beállítása és a meglévő pazarló, jelenleg ablaknyitással szabályozott túlfűtések megelőzése valósulhat meg, amelynek révén a hőenergia-felhasználás csupán 10-15 százaléka takarítható meg. Ehhez hasonlóan a korszerű hőtermelési technológiák, a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés hőármérséklő hatása sem több 10-15 százaléknál.

A rekonstrukciókra érett, gyakran ma már 25-30 évet meghaladó korú épületállomány felújítása csak energiahatékony megoldásokkal és nem az eredeti állapot visszaállításának igényével valósítandó meg. Európai tapasztalatok igazolják, hogy az energiahatékony rekonstrukciók eredménye 50 százalékos energiamegtakarítás lehet. A fogyasztói költségek csökkenésén túl hasonló arányú nemzetgazdasági, energetikai és környezetvédelmi, a fenntartható fejlődést szolgáló haszon keletkezik. Például egy átlagos méretű és átlagos fogyasztású budapesti lakás jelenleg mintegy 140 ezer forintos éves távfűtési költsége 100-105 ezer forint/évre csökkenne, ha ez megvalósulna, ugyanakkor a budapesti erőművek és fűtőművek légszennyező anyaga, az üvegházhatású gáz kibocsátása is az energiamegtakarítás mértékében csökkenne, jelentős környezetvédelmi lépést tudnánk tenni.

Megállapítható tehát, hogy a fogyasztók költségeinek mértékadó csökkentése nem a távhőszolgáltató rendszeren, hanem főként a hőigényt meghatározó épületfizikai, hőtechnikai tulajdonságok lényeges megjavításával és az épületek fűtési rendszereinek korszerűsítésével érhető el.

A távhőszolgáltatók monopolhelyzete mint a vezetékes szolgáltatások mindenütt, természetes monopóliumok, hiszen a vezetékhálózatok csak gazdaságtalanul többszörözhetőek, ami valamennyi egymással versenyző szolgáltató költségét s ezzel együtt a díjait drágítaná. A törvény és a kapcsolódó jogszabályok alapvető rendeltetése, hogy védje a felhasználókat a természetes monopóliummal való visszaéléssel szemben.

A verseny a felhasználók számára a választható különféle energiaellátási módok és ezek szolgáltatói közötti választással valósul meg. A távhőszolgáltatás esetén a fő vetélytárs a földgázellátás. Ebben a versenyben az előzőekben már ismertetett okok miatt a távhőszolgáltatás jelentős versenyhátrányt szenved. Budapesten egy közepes nagyságú, 80-120 lakásos épület központi földgáztüzelésű hőellátása 20-25 százalékkal alacsonyabb költségekkel működtethető, mint az épület távhőellátásának költsége.

A potenciális új felhasználók választását a jelenleg fennálló torz árarányok határozzák meg. Az energiaellátási mód megválasztása hosszú távra, akár 15-20 évre szóló döntés, amelyet a feltételek megváltoztatása esetén néhány éven belül csak jelentős költségráfordítás árán lehet megváltoztatni. A földgázellátás választása azokon a helyeken, ahol a távhőellátásra kapcsolás gazdaságosan megvalósítható, számos nemzetgazdasági, energetikai és környezetvédelmi hátrányt okoz. Ellenkező vélekedésekkel ellentétben tehát a távhőszolgáltatók monopolhelyzete korlátozott, továbbá versenyben állnak a vezetékes földgázszolgáltatókkal.

Az új törvény megalkotásával az Országgyűlés a távhőszolgáltatás számára a korábbihoz képest módosult jogi feltételeket teremt. A jog eszközei azonban nem elegendőek az észrevételekben is jelzett problémák megoldásához. Szükségesnek tartom azt, hogy a kormány vizsgálja meg, illetve vizsgáltassa meg a távhőszolgáltatás hazai feltételrendszerét, és dolgozzon ki javaslatot a feltételrendszer javítására, különös tekintettel az energiaárak és az árarányok hatósági árának és áralkalmazási feltételeinek miniszteri hatáskörbe tartozó megállapítására, valamint az EU-ban kialakult árarányokhoz való közelítésére.

Másodszor: a távhőszolgáltatás működési feltételeinek javításához további kormányzati szintű intézkedések szükségesek ahhoz, hogy érvényesüljön a kapcsolt energiatermelés gazdasági és környezetvédelmi haszna, és érvényesüljön a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésre vonatkozó EU-direktíva.

Harmadik pontként: a lakossági felhasználók költségeinek csökkentése, a nemzetgazdasági energetikai struktúra javítása és a környezetvédelem szempontjából rendkívül fontos az energiahatékony épületfelújítások ösztönzése, támogatása. A szociális okból rászoruló felhasználók támogatásában nem csak a jelenlegi magas energiaszámlák kifizetéséhez szükséges támogatást kellene nyújtani.

A szükséges felújítások hiányában a támogatási igény évről évre csak újratermelődik, és a támogatással az állam a magas energiafogyasztást, valamint az ezzel járó környezetterhelést is fizeti. A szükséges felújítások elvégzését ösztönözni szükséges például kedvezményes vagy kamatmentes hosszú lejáratú hitelekkel, a rászorulókat további támogatásokkal kell segíteni.

Összegzésképpen elmondható, hogy érdemi kormányzati árpolitikai, energetikai, környezetvédelmi és lakáspolitikai intézkedések hiányában egy új távhőszolgáltatásról szóló törvény a távhőszolgáltatók és a felhasználók helyzetén, a fennálló problémák megoldásán nem fog változtatni. Újra felelős nemzeti kormányzásra van szükség Magyarországon ahhoz, hogy egy jó törvény szülessen.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu