PODOLÁK GYÖRGY, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági bizottság 2004. december 1-jén tárgyalta a T/13142. sorszámon előterjesztett, távhőszolgáltatásról szóló törvényjavaslatot.

A gazdasági bizottság megállapította, hogy a lakosság jelentős részét érintő új törvénytervezet rendkívül fontos társadalmi feszültségeket kell hogy feloldjon, hiszen nem kevesebb mint 94 település 645 ezer lakását érinti, amelyből több mint 500 ezer panellakás, és ebből az 500 ezer panellakásból nem kevesebb mint 250-260 ezer Budapesten található. Tehát megközelítőleg több mint 1,5-1,7 millió ember mindennapjait érinti.

Mint ahogy a miniszteri beszédben is elhangzott, a távhőszolgáltatás azon speciális szolgáltatások egyike, amelyik monopolisztikus jellegű. Különösen így volt, és addig nem is volt érdekes, amíg átalánydíjat kellett fizetni és olcsó volt az energia, de miután ebben jelentős változások következtek be, ez a monopolisztikus jelleg egyre nehezebben viselhetővé vált, és ez most már egyre inkább érzékenyen érinti az egyes felhasználókat, hiszen az egyes felhasználónak, sőt a csoportos felhasználásnak is kevés a befolyásolási lehetősége. Hiszen olyan épületek épültek 20-30-40 évvel ezelőtt, ahol a távfűtőrendszerek egycsövesek voltak, ahol a mérési pontok távol estek, semmilyen érdekeltsége nem volt a felhasználónak abban, hogy bármilyen takarékosságot érvénybe léptessen, hiszen a pénztárcájának teljesen mindegy volt, hogy nyitott ablak mellett veszi igénybe a fűtést vagy pedig takarékoskodik, hiszen a díj ettől nem változott. Ugyanakkor ebben jelentős változások következtek be az elmúlt időszakban az energiaárak növekedésével, a mérhetőség igényének a szükségességével, és úgy gondoljuk, hogy a törvényváltozás ebben segítséget ad.

Jelentős változás következett be az épületek tulajdonjogában, és ebből eredően, míg állami tulajdonban voltak az épületek, viszonylag rendszeres karbantartásban voltak, azóta ez megszűnt, és egyre kevésbé hatékonyak ezek a fűtési rendszerek. A legnagyobb gondja talán ennek a távhőszolgáltatásról szóló eddigi törvénynek az volt, hogy a fogyasztóvédelem alapvetően ellentmondásos volt, hiszen az egyes fogyasztó érdekeit az képviselte, aki az árat és a szolgáltatást determinálta. Vagyis a mindenkori önkormányzat testülete határozta meg a fűtési díjat, ugyanakkor az érdekképviseletet pedig az önkormányzat jegyzője látta el, és ebből egyértelműen kiolvasható és érzékelhető, hogy az nem egy túlzott, érzékeny érdekképviselet volt, hiszen nehéz volt elválasztani azt, hogy kinek az érdekét képviselje az ármegállapításnál, valamint a jogos fogyasztói kifogásoknál. A törvény ebben jelentős változtatást kíván végrehajtani, amit fontosnak tartunk, és ezt megerősítette a bizottság is.

Hasonlóképpen minőségi változást eredményez a jövőt illetően a felhasználó és a díjfizető szétválasztása. Tehát megszűnik a “kollektív büntetésö, ezentúl az egyes fogyasztóra lehet hárítani a kötelezettséget, amit elmulasztott, és ezáltal jelzáloggal terhelhető a szolgáltató részéről. Ez azt jelenti, hogy egyes fogyasztó miatt nem kell egy egész lépcsőházat lezárni, és a többieket büntetni.

Úgy ítéljük meg, hogy ahhoz, hogy ebben érdemi előrelépés történjen a távfűtésben, feltétlenül szükség van az energiatakarékosság állam által biztosított feltételeinek is a megteremtésére. Úgy ítéli meg a gazdasági bizottság, hogy jó időben jó törvénytervezet kerül a parlament elé, éppen ezért a gazdasági bizottság egyhangúlag alkalmasnak tartotta általános vitára.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu