DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tóth Sándor képviselő úr szavaira, azt gondolom, reagálni indokolt, hiszen sok jó gondolat elhangzott azzal kapcsolatban, hogy valóban mit jelent az a kérdéskör a környezeti esetleges többletterheléseken túl azokon a területeken, ahol viszont területfejlesztési hatása, illetve elmaradott térségben felzárkózási hatása van az útépítéseknek, és ha ez elmarad, akkor lehet, hogy a környezet rendben van, de emberek már nem fognak ott élni. És ezen dilemmának a feloldása viszont azt is felveti, hogy viszont annak a terheit, amelyek már megkötött szerződésekhez kötődően esetleg kedvezőbb költségviszonyok közé terelik, akkor valójában az állam jobban jár vagy rosszabbul jár - illetve használói. Ettől olcsóbb lesz a megkötött három szerződés, amely kedvezőbb feltételeket teremt a kivitelezők számára a már leszerződött árakhoz képest.

Ezt a kérdést azért érdemes alaposabban körüljárni, és valószínűleg majd Szanyi úr erre választ is próbál adni nekünk, hogy hogyan érinti a megkötött koncessziós szerződéseket. Mert sokszor most úgy tűnik ezen törvénynek a módosítása, mintha a megkötött szerződésekhez kapcsolódó egyedi könyvviteli, számviteli, kisajátítási, környezetvédelemmel kapcsolatos gondok feloldását szolgálná, és ez nyilván olcsóbbá kell hogy tegye; gyorsabbá, könnyebbé kell tenni a beruházást. De kinek a hasznára? Mert ettől olcsóbbak lesznek a magyar állam számára, az adófizetők számára vagy éppen a díjfizetők számára ezek a leendő autópályák? Módosulnak visszafele ezek a koncessziós szerződések? Az M5-ost látjuk, abban nem hoznak ilyet egy másik törvénytervezet keretében, tehát ez az aggodalom azért fölmerül, azt gondolom, és érdemes lenne talán, ha erre választ is kaphatnánk. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu