DR. BALOGH MIKLÓS, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Urak! Főigazgató-helyettes Asszony! A kulturális és sajtóbizottság február 15-ei ülésén tárgyalta az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosítását, illetve az ehhez kapcsolódó alkotmánymódosítást magában foglaló javaslatot. Az úgynevezett ügynöktörvényt a bizottság egyhangúlag, míg az alkotmánymódosítást egy ellenszavazat mellett tartotta általános vitára alkalmasnak. Éppen ezért nagy meglepetéssel hallom Kövér László képviselőtársam kemény hangú hozzászólását, mivel a kulturális és sajtóbizottságban az ellenzéki képviselők is támogatták mindkét javaslatot.

Tisztelt Ház! Azt nem egyformán ítéltük meg, hogy miért került elénk ez a törvénymódosítás, de mindannyian reménykedünk abban, hogy tovább is jutunk annál, amit ez a javaslat tartalmaz. A törvényjavaslat érdemi részét minden párt képviselői támogatták, s azt alkalmasnak tartották általános vitára abban a reményben, hogy érdemi módosító indítványokat nyújtanak majd be hozzá abban a reményben, hogy lesz fogadókészség a kormány, az előterjesztők részéről azok meghallására, elfogadására az ellenzéki kritikai észrevétel megtételekor. Ugyanakkor más szempontból látták problematikusnak a dolgot a kormánypárti és az ellenzéki képviselők.

A tényleges megoldás a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség szerint nem az, amit a szocialisták javasolnak, amit beterjesztettek, hanem egy teljes körű megoldás, amelyben fontos lenne megismerni a pártállami megbízók és a tartó tisztek személyét. Mi is azt valljuk: tényleges megoldás az lesz, ha nyilvánosságra kerül valamennyi, az állambiztonsági szervekkel egykor együttműködő vagy azok alkalmazásában álló személy kiléte internetes hozzáféréssel, sőt ki kell javítani a jelenlegi törvényben meglévő pontatlanságokat, amire az adatvédelmi biztos és a levéltár főigazgató-helyettese felhívta a figyelmet.

Az alkotmánymódosítás szükségességéről nincs mindenki meggyőződve, s az SZDSZ képviselője elmondta, hogy még a nem kétharmados törvényben is lehet olyan normákat megfogalmazni, melyek világossá teszik, hogy az ügynökök az állam nevében jártak el, tehát közfeladatot láttak el, így nevük és adataik bizonyos értelemben nyilvánosak lehetnek, illetve kell hogy nyilvánosnak tekintsük őket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elvárja a közvélemény - a rendszerváltás óta várja el, Kövér László úr -, hogy az Országgyűlés mind szélesebb körben törvénnyel biztosítsa az állambiztonsági szervek iratainak megismerését, az egykori megfigyelteknek információs kárpótlást nyújtson, s a tudományos kutatók számára lehetővé tegye a legkevesebb korlátozással a kutatást, a munkát. Kitapintható igény van, a történészek, a civil társadalom körében erre a nyomásra. Ezekkel a törekvésekkel lényegében mindenki egyetértett, ezért érezzük mi, szocialisták azt, hogy valamennyien a száz évvel ezelőtt született József Attila szellemében járunk el a múlt bevallása területén.

Nem véletlen, úgy gondolom, bár itt megcáfolt egy kissé engem Kövér László úr, hogy az elmúlt évben mindkét nagy párt, a Magyar Szocialista Párt is és a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség is József Attila-idézetet választott tételmondatául, az alábbi strófát: “A világ vagyok - minden, ami volt, van: / a sok nemzedék, mely egymásra tör. / A honfoglalók győznek velem holtan / s

a meghódoltak kínja meggyötör. / Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa - / török, tatár, tót, román kavarog / e szívben, mely e multnak már adósa / szelíd jövővel - mai magyarok!ö “…Én dolgozni akarok. Elegendő / harc, hogy a multat be kell vallani. / A Dunának, mely mult, jelen s jövendő, / egymást ölelik lágy hullámai. / A harcot, amelyet őseink vívtak, / békévé oldja az emlékezés / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.ö

Tisztelt Képviselőtársaim! Lezsák Sándor képviselőtársam, aki a maga személyében a bizottságban Pető Ivánnal, Vitányi Ivánnal, Kósa Ferenccel együtt 15 éve szimbolizálja a rendszerváltást, aki maga is írástudó tanárember, még hozzátette József Attila: Levegőt! című verséből a következő mondatokat: “Az én vezérem bensőmből vezérel! / Emberek, nem vadak - / elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel, / nem kartoték-adat.ö

Ilyen stílusban és ilyen hangnemben foglaltak állást a kulturális és sajtóbizottságban a képviselők az előterjesztésről, és ilyen stílusban fogalmaztak. Így támogatták egyhangúlag a törvényjavaslat vitáját, és egy ellenszavazattal az alkotmánymódosítást.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu