DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyetértve önnel, amikor a melegek jogairól beszélünk, és arról, hogy egy demokratikus jogállam nem engedheti meg, hogy valakit szexuális irányultsága miatt bármiféle megkülönböztetés, megvetés, lenézés érjen, természetesen nem többletjogokat adunk a melegek számára, hanem csupán az alkotmányban minden állampolgár részére megkülönböztetés nélkül biztosított jogok érvényesülését szeretnénk biztosítani; alkotmányos jogról van szó tehát.

Az alkotmány ugyanis a 70/A. §-ában kimondja, hogy az emberi és állampolgári jogok minden Magyarországon tartózkodó személyt bármiféle különbségtétel nélkül illetnek meg. A jelenlegi kormány eddig is mindent megtett annak érdekében, hogy szexuális irányultsága miatt senkit se érjen hátrány. E kormány kezdeményezésére fogadta el az Országgyűlés az egyenlő bánásmódról szóló törvényt, összhangban egyébként az európai joggal, amely a szexuális irányultság miatti kedvezőtlenebb bánásmódot nevesítve is hátrányos megkülönböztetésnek nyilvánítja.

(9.30)

A törvény ezen kívül a közérdekű igényérvényesítés jogintézményének bevezetése révén lehetővé tette, hogy a szexuális irányultság miatt jogsérelmet szenvedett személyek személyiségi jogi, illetve munkaügyi pert indítsanak az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt.

A kormány eltökélt abban, hogy minden lehetséges módon biztosítsa a melegek jogegyenlőségét. A jelenleg előkészítés alatt álló új polgári törvénykönyv alapján lehetőség lesz arra, hogy a melegek regisztrált élettársi kapcsolatra lépjenek egymással. Ezzel számos olyan, heteroszexuálisok és homoszexuálisok között ma még fennálló egyenlőtlenség megszűnik, mint például az élettárs utáni öröklés vagy az élettársi tartás kérdése.

Köztársaságunk alapvető és egyébként a keresztény istenképiségre visszavezethető alapvető értéke a mindenkit egyenlően megillető emberi méltóság. A kormány eddig is mindent megtett annak érdekében, hogy ez ne csupán írott szó, hanem valóság legyen, és ezt követően is mindenképpen így fogunk cselekedni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu