GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon is kibontakozóban van a vita az azonos nemű párok együttélésének jogi szabályozásáról, arról a kérdésről, hogy milyen jogok illethetik, milyen jogok illessék meg az azonos nemű pártokat hazánkban. Szerte a fejlett világon élénk társadalmi párbeszéd zajlik erről a kérdésről, a konzervatív és liberális politikák és politikusok éles vitákat folytatnak az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában, és úgy tűnik, hogy egyre inkább Magyarországon is így lesz ez.
Ennek a vitának van vagy volt egy sajátos, bár nem túl nagy jelentőséggel bíró momentuma ezen a hétvégén, az elmúlt hétvégén, amikor vezető konzervatív politikusok Orbán Viktor jelenlétében ismertették álláspontjukat erről a kérdésről. Ismertették álláspontjukat, fogalmazok meglehetősen diplomatikusan, bár mondhatnám azt is, hogy ezen politikustársaink nem tettek mást, mint egy meglehetősen alpári, homofób kirohanást intéztek az azonos neműek jogait védő politikusok és politikai erők ellen, jelesül a magyar liberális párt, a Szabad Demokraták Szövetsége ellen.
Semjén Zsolt a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke - nem először egyébként az elmúlt időszakban - egészen konkrétan a pedofília pártolásával és propagálásával vádolta meg azt a magyar liberális pártot, amely - lehet, hogy ez a magyar politikai életben ugyan szokatlan, de mégiscsak megteszi azt az egyébként kényes politikai kérdést érintő és meglehetősen bátor lépést - kiáll nem a pedofilok, hanem az azonos nemű párok jogegyenlőségéért. Azt most inkább hagynám is, hogy milyen tudatlanságra vall a homoszexualitást a pedofíliával egybemosni, akik ezt teszik, azoknak ajánlom, hogy olvassanak a kérdésnek utána, és minden vonatkozó orvosi, pszichológiai, szociológiai szakirodalomban találkozni fognak azzal a ténnyel, hogy a saját nemükhöz vonzódó emberek között arányaiban pontosan ugyanannyi pedofil beteg ember van, mint amennyi a heteroszexuálisok között. Abszolút számban ez természetesen azt jelenti, hogy mivel a heteroszexuálisok jóval többen vannak, köztük jóval több pedofil is van.
Inkább beszélnék arról, hogy jobb helyeken az ilyen jellegű kirohanások automatikusan diszkreditálják a politikai életből az ilyen jellegű kirohanások elkövetőit. Nem kell nagyon messzire visszamennünk az időben, az Európai Unióban nem olyan régen egy ennél sokkal finomabb kirohanás után valakiből nem lett biztos, holott egyébként lett volna belőle. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy tisztázzam, mi is a vita köztünk, mert természetesen nem a pedofília megítélésében van a vita a kereszténydemokraták, a konzervatívok és a liberálisok között.
A vita köztünk arról zajlik, hogy vajon az államnak bele kell-e szólnia abba, hogy a polgára hogyan érzi jól magát a saját hálószobájában, hogy ki hogyan keresi a saját boldogságát. A konzervatívok azt gondolják erről a kérdésről, az államnak az a feladata, hogy megmondja, a jó állampolgár ilyen és ilyen szexuális életet folytat. A mi meggyőződésünk, liberálisok meggyőződése az, hogy az államnak a hálószobában egész egyszerűen semmi keresnivalója nincsen.
A vita nem abban van közöttünk, hogy a homoszexualitás jó dolog vagy nem jó dolog. A liberálisok sem pártolják, propagálják a homoszexualitást, nem azt az álláspontot képviselik, hogy az lenne a jó, ha minél többen vonzódnának a saját nemükhöz. Aki ezt állítja, az butaságokat beszél, vagy tudatosan állít valótlant. A liberálisok egész egyszerűen abban vitatkoznak a konzervatívokkal, hogyan viszonyuljunk ezekhez az emberekhez, hiszen tudjuk, hogy a nyugat-európai társadalmakban, a fejlett társadalmakban minden vonatkozó kutatás szerint a népesség 5-8 százaléka, a férfiak és nők 5-8 százaléka vonzódik a saját neméhez. Mi pusztán arról beszélünk, hogy ezek az emberek ugyanolyan emberek, mint amilyenek mi, heteroszexuálisok vagyunk, hogy ezeket az embereket ugyanolyan jogok kell hogy megillessék, mint a többségi társadalmat, és soha, sehol nem beszéltünk természetesen semmiféle többletjogokról, amivel vádolnak bennünket vitapartnereink.
Nézzük a jogegyenlőség kérdését! A magyar jogban az élettársi szabályozás jelen pillanatban úgy néz ki, hogy nem teszi lehetővé, és ez nemcsak homoszexuálisokat, nemcsak azonos neműeket, hanem heteroszexuális párokat is érint, az élettársi kapcsolat nem teszi lehetővé azt, hogy egymással akár hosszú évtizedeken keresztül kapcsolatban élő élettársak automatikusan egymás örökösei lehessenek. Mondom még egyszer, ez a kérdés független attól, hogy ők azonos neműek vagy különneműek-e. Azt gondoljuk, hogy ez például egy olyan kérdés, amit rendezni kell, és az élettársi kapcsolatban élőket ugyanolyan jogok kell hogy megillessék, mint a házasságban élőket.
Egyébként pedig azt is gondoljuk, hogy Magyarország sem spórolhatja meg az azonos neműek házasságkötéséről szóló politikai és jogi természetű vitát. Az álláspontunk is ismert ebben a kérdésben, aki pedig azt kiforgatja, azt csak sajnálni tudjuk.
Köszönjük szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés