PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Megfogadom a halk ügyrendi javaslatot, ezért nem kívánok vitatkozni azon, hogy ki mikor és mit rúgott fel. Csak annyit szeretnék mondani, hogy az MDF a megalakulása óta mindig a nyugodt, higgadt párbeszéd híve volt, ezért is támogattunk, sőt kezdeményeztünk mindenfajta egyeztetést a kábítószerhelyzet orvoslásának a kérdésében, és ezért szerveztük és kezdeményeztük például 2004 decemberében Újpesten a “Drogtrina 2004ö konferenciát, ahol 15 évvel a rendszerváltoztatás után szerintem egy történelmi pillanat volt, hiszen sikerült egy asztalhoz leültetni a jogalkalmazókat, a minisztériumok képviselőit és azokat a szakembereket, akik nap mint nap végzik a kezeléseket, találkoznak a kábítószer problémájával.

Úgy hiszem, hogy ez egy olyan pillanat volt, amely egy kiindulási pont lehetett, és nagyon örülök, hogy a meghívásomat annak idején elfogadta mind a négy parlamenti párt. Remélem azt, hogy a bizottságban is az a nyugodt, higgadt párbeszéd fog folyni, mint azon a bizonyos decemberi napon.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

(14.30)

Forrás: parlament.hu