SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Parlament! Nem véletlenül mondtam én ezt a 11 éves kislányt. Nem mintha ez mindenkit érdekelne, nem erről van szó, hanem ez egy szemlélet.
Én szoktam járni az éjszakát, nem azért, mert diszkóba járok, hanem mert szeretem látni, hogy mi történik Szolnokon. Temérdek hasonló korú gyerek van az éjszakában, mert nem mondták el nekik, nem szoktatták rá arra, hogy nem ez az életforma a normális. A család szerepe ebben a mostani világban sajnos egy kicsit hátrébb húzódott - tudjuk az okait. Itt lenne a szerepe az iskolának, a sportnak, az egyéb feladatoknak - ezt hiányoltam én, de nagyon-nagyon.
A másik, hogy milyen oka lehet annak, hogy most a negyedik helyre kerül egy minisztérium. Varga képviselő úr hozzávetőlegesen elmondta, néhány dologgal egyet is értek természetesen. De miért nem stabil ez a dolog? Baj volt a sportminisztériummal? Nem volt baj, valljuk be. Ha baj volt, az az volt, hogy rossz ember vezette az utolsó időszakban, nem foglalkozott vele. Még Jánosi miniszter úr is kicsivel többet tett, mint Gyurcsány miniszter úr, ezt magunk közt elmondhatjuk. De ettől még maga a minisztérium felépítése, működési rendje, rendszere elfogadott volt a sporttársadalomban.
Az államtitkár úr, Mesterházy államtitkár úr ott ül fönt, gondolom, ilyenkor még egyet is érthetünk ebben a kérdésben. Miért kellett ezt megcsinálni? Máig nem értem, de önök majd egyszer elmondják valamikor, az annalesekben megjelenik. Szóval, nem tudom. Én elmondhatom azt is, hogy négypárti egyeztetést kezdeményeztünk a sportfinanszírozás kapcsán, körülbelül három hete. Az 1 milliárd 200 millió forint plusz sporttámogatás azért született, mert azt kezdeményeztük, hogy plusz 836 millió forinttal támogassuk a sportot, és ebben legyen négypárti megegyezés. Mi történt? Bejelentés hétfőn, és szerdán meglépte a kormányfő, mert érezte, hogy baj van.
Miért nem lehet ezt egységessé tenni? Üljünk össze, átülünk a másik oldalra, vagy jöjjenek ide hozzánk egyszer, aztán ezt gondoljuk végig közösen. Döbbenet, hogy ezen a területen is lehet politikai vitákat csinálni, generálni! Olyan helyzetbe hozták... - még egy kétpercest, vegyük úgy, hogy megnyomtam a gombot, és akkor elmondom. Lehet ilyet, elnök úr?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés