DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A 12. számú módosító javaslathoz - mely Babák Mihály, Erdős Norbert és Domokos László képviselők javaslata - kapcsolódva szeretném elmondani, azt látni kell, hogy az a kockázat, amiről Tóth Sándor beszélt, annyiban nem felel meg a pontos valóságnak, hogy ugyan 2002 előtt és után ugyanezekről a szakaszokról beszéltünk, de más nyomvonalat jelöltek ki az illetékesek, részben a képviselő urak kérésére. Így került bele többek között Tiszakürt. Illetve Tiszakürttől Szarvasig egy 70 kilométeres önálló szakaszt jelöltek ki, amely teljesen más nyomvonalon megy, mint eddig, ezért ne csodálkozzanak azon, hogy valóban négy-öt éves egyeztetési folyamatok kellenek, hiszen oda, ahol korábban szántottak, vetettek és a madarak jártak, utakat, hidakat és mindenféle dolgokat akarnak építeni. Ráadásul tájvédelmi körzeten lévő területeken!
Az a javaslat, amely 2002 előtt részben még az én irányításommal készült, és amelyre létrejött a konszenzus a politikai pártok között, nem erre vonatkozott, hanem arra, hogy a meglévő nyomvonal felhasználásával, illetve pár méterrel amellett egy második sáv építése történjen meg. Ez viszont már megtörténhetett volna Békéscsaba elkerülő út, a Békéscsaba-Kondoros közötti, valamint a Tisza túloldala és Kecskemét közötti szakaszokon. Szarvasnál a Békésszentandrás-Öcsöddel egybekötött tíz-egynéhány kilométeres elkerülő szakasz új nyomvonala az egyetlen, ami igazán nagy kockázatot viselt, viszont az elő volt készítve, 2001 óta folytak az egyeztetések. Önök ezt leállították, és újra kezdődött az egész. Valójában ez az igazi oka a késedelemnek, nem pedig az, hogy egybe vagy külön vesszük. De már tanulmányozzák, és - mint mondottam volt - van technikai javaslat arra, hogy háromfelé bontsuk.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés