DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Sajnálom, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr elhagyta a termet, hiszen folytathatnánk azt a polémiát, amit ő napirend előtti felszólalásával elkezdett, és beszélhetnénk még a falu és a mezőgazdaságból élők problémájáról, hiszen van még itt megbeszélnivaló kérdés bőségesen.

Egyetlenegy mondattal hadd reagáljak az MSZP frakcióvezető asszonyának az iménti, közel nyolcperces monológjára. Úgy tűnik, kedves frakcióvezető asszony, hogy ön nemcsak tőlem szeretett volna szívecskét kapni Valentin napra, hanem Orbán Viktortól is. Jövőre igyekszünk majd ezt az igényét teljesíteni.

Az pedig, amit elmondott, hogy sanda politikai szándékok húzódnának meg a mezőgazdasági tüntetők mögött, egy népi bölcsességet juttatott eszembe, amely úgy szól, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Ön mondja, önök vádaskodnak itt politikai szempontokkal, akiknek a frakciójában ott ül az a Karsai József - éppen ott beszélget ön mellett -, aki búzát égetett öt évvel ezelőtt, akkor, amikor a gazdák a tavalyinál sokkal jobb körülmények között tudták a búzájukat értékesíteni. (Taps az ellenzéki oldalon.) Önök ezt az embert a frakcióba fogadták, és egy szavuk nem volt a búzaégetéssel kapcsolatban.

Node nézzük a tényeket, hiszen az elmúlt percekben komoly számháború hangzott el, hogy mennyit is kaptak a falun élők, mennyit kaptak a mezőgazdaságból élők. Tény, tisztelt miniszterelnök úr - mondanám neki, ha itt lenne -, hogy a magyar adófizetőknek 70 milliárd forintjával kevesebbe kerül a mezőgazdaságból élők támogatása, mint három évvel ezelőtt. A magyar költségvetésből ennyivel költünk kevesebbet a mezőgazdaságból élők támogatására. És itt nemcsak az a fontos, hogy mennyit költünk és mennyit ad az Európai Unió, hanem az a fontos, hogy mekkora összegre van szükség ahhoz, hogy a magyar gazdák versenyezzenek a lengyel és a szlovák gazdákkal, nota bele természetesen a dán, az osztrák és a német gazdákkal is. Tény - megint csak mondanám Gyurcsány Ferencnek, ha itt lenne -, hogy a hektáronkénti támogatás 2001-ben 16 ezer forint volt, tavaly pedig 7700 forint és nem 35 ezer forint, mint ahogy azt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr az imént mondta.

(14.10)

Tény, hogy a mezőgazdasági kivitel tavaly 10 százalékkal nőtt, a mezőgazdasági behozatal viszont 30 százalékkal nőtt. Ahogy ezt Benedek Fülöp, a tárca közigazgatási államtitkára kommentálta: az Európai Unió felkészült Magyarországból, mi azonban kevésbé készültünk fel az Európai Unióból. (Dr. Karsai József: Dolgoznotok kellett volna négy év alatt!) Bizony, Benedek Fülöpnek komoly igazsága van. Bizony-bizony! (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Gyufát neki! - Közbeszólások. - Az elnök csenget.)

Forrás: parlament.hu