DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök Úr! Kormányom felvirágoztatja a magyar mezőgazdaságot és vidéket.ö Emlékszik még, miniszterelnök úr? Három évvel ezelőtt önök a választási kampányban ezt ígérték. De ígértek mást is: Versenyképes mezőgazdaságot teremtünk.ö - szól a kormányprogram. E cél érdekében hatékony intézményrendszert vezetünk be.ö Erről két és fél évvel ezelőtt egy politikai megállapodást is kötöttünk, miniszterelnök úr.
A száznapos programjukban pedig azt ígérték, hogy a magyar gazdák szempontjából javítják az uniós csatlakozás pénzügyi feltételeit. Azokat a feltételeket, amelyekről önök, még amikor ellenzékben voltak, azt mondták, hogy az a legnagyobb problémája a polgári kormánynak, hogy nem ért el egyéni elbírálást. Amikor persze kormányra kerültek, önök semmivel sem tudták javítani a 2002. februári uniós ajánlatot, amikor hazajöttek Koppenhágából, mégis ünnepeltették magukat.
Koppenhága után azt ígérték, hogy időben kifizetik a nemzeti támogatásokat a gazdáknak. Pont egy évvel ezelőtt pedig megállapodást kötöttek a magyar gazdák képviselőivel.
Miniszterelnök Úr! Önök egyetlenegy ígéretüket sem tartották be, sőt a korábban megkötött megállapodásokat is egytől egyig felrúgták. Miért csodálkoznak, hogy az elkeseredett gazdák az utcákra vonultak? Miért csodálkozik ön - az imént is kissé csodálkozva tette föl a költői kérdéseit -, hogy miért vannak egyáltalán a gazdák az utcákon? Önök pökhendi nyilatkozatokkal hergelik a gazdákat ahelyett, hogy megállapodnának velük.
Hadd emlékeztessem csak Hiller Istvánnak, az MSZP elnökének a minapi nyilatkozatára, amikor egyszerűen leszélsőjobboldalizta a magyar gazdákat, de idézhetnék öntől is, amikor azt mondta, hogy soha ennyi pénzt nem kaptak a magyar mezőgazdaságból élők; mondhatnánk, ismét csak önt idézve: vidéken igazán nagy a jólét. Ez persze részben Marosán elvtárs szavait juttatja eszembe, aki korábban azt mondta az őt kritizálóknak: nem a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy.
De térjünk vissza a kérdéshez: miért csodálkozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök? Miért csodálkozik, amikor a Gyurcsány-kormány négy hónapja ül az Európai Uniótól járó pénzen, és nem adja át ezt a gazdáknak? Miért csodálkozik Gyurcsány Ferenc azért, hogy a gazdák az utcára vonultak, amikor a nemzeti kiegészítést tavaly - miniszterelnök úr, legyen erős - senki sem kapta meg. (Közbeszólás a kormánypárti sorokból: Hazudsz!) A gazdák fele egy pénzügyi trükkel, egy banki trükkel, ráadásul komoly veszteségekkel jutott hozzá az őt megillető pénz egy részéhez. Miért csodálkozik ön, miniszterelnök úr, hogy a gazdák lehet, hogy itt lesznek hamarosan a Ház előtt, amikor több mint a felét... (Moraj a kormánypárti sorokban. - Az elnök csenget.) - több mint fél év alatt nem tudták megoldani a gabona intervenciós raktározását? Miért csodálkozik ön, miniszterelnök úr azon, hogy a gazdák kénytelenek az utcára vonulni, amikor nem fizették ki a gazdáknak járó kamattámogatást és a jogszerűen visszaigényelhető áfát sem?
Miért csodálkoznak önök, hogy a gazdák tüntetnek Budapesten, amikor a magyar gazdák azt látják, hogy miközben Gyurcsány Ferenc kormánya tehetetlenkedik, addig a lengyelek, a szlovákok nemcsak az Európai Unió piacait foglalják el előlünk, hanem már a magyar piacokra is betörtek? Miért csodálkozik ön, miniszterelnök úr, amikor a magyar fogyasztók azt látják, hogy a jó minőségű magyar termékek helyett egészségre káros, veszélyes anyagokat tartalmazó élelmiszerek árasztják el a magyar piacot, a kormány pedig nem tesz semmit? (Gőgös Zoltán: Te is azt eszed meg, azért!)
Miniszterelnök Úr! Tudja-e, mit tartalmaz az ön mezőgazdasági miniszterének tegnapi megállapodástervezete? Ismeri-e? Úgy tűnik, hogy nem ismeri. Akkor hadd idézzek ebből egy mondatot: A 2005. évi területalapú támogatási kérelem benyújtási határidejét követő 30 napon belül a Mezőgazdasági Hivatal igazolást ad ki a kérelem rögzítéséről.ö Nem pénzt fizet ki, tisztelt Országgyűlés, hanem igazolást ad ki arról (Dr. Magda Sándor: Nem is lehet kifizetni!), hogy a kérelem megérkezett. Ez az igazolás, miniszterelnök úr, arra, hogy vetőmagot vásároljanak, nem alkalmas, hogy esetleg műtrágyát vagy gázolajat vásároljanak belőle, arra sem, és tartok tőle, hogy a bankok sem fogadnák el a hiteltörlesztés fedezeteként. Miniszterelnök úr, az ilyen és ehhez hasonló mondatok világosan bizonyítják Németh Imre tökéletes alkalmatlanságát. (Dr. Németh Imre: Az ismerethiányodat!)
Miniszterelnök Úr! A magyar gazdák elkeseredése jogos, mert önök minden ígéretüket megszegték.
Miniszterelnök Úr! Ön lendületes, bátor kormányzást ígért, most mégis megfutamodott a gazdákkal való tárgyalás elől. Ön azt mondta az imént, hogy megállapodni szeretnének, és azt is mondta, hogy mielőbb szeretnék rendezni a gazdák ügyét. Ehhez képest a mai tárgyalásra vonatkozó felkérést elutasította, nem jelent meg a tárgyalásokon.
Miniszterelnök Úr! Viselkedjen úgy, ahogy egy miniszterelnökhöz illik. Ha önnek van ideje csip-csup ügyekkel egy-két fotó kedvéért foglalkozni, akkor nem háríthatja el a gazdák tárgyalásra vonatkozó kérését, hiszen több százezer ember megélhetéséről van szó.
(13.30)
Miniszterelnök Úr! Elég a dumából, elég a mellébeszélésből, vagy hogy ismét önt idézzem: a kommunikációs gügyögésből! Nézzen a gazdák szemébe, üljön le velük tárgyalni, és állapodjon meg velük minél hamarabb! A Fidesz javaslatai, amit e tárgyban az Országgyűlésnek benyújtottunk, remélem, segítséget nyújtanak önnek ehhez.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés