DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Megnyugtathatom Répássy képviselő urat, olyan időket élünk, amikor nem kell aggódni. Ha bárkiről - függetlenül attól, milyen a politikai állása, milyen a beosztása - kiderül, hogy törvénysértést követett el, el kell vállalnia ennek összes következményét. A kormány egyetlen percig sem fog hazud - habozni (Derültség és zaj a Fidesz soraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Freudi elszólás!), ha bármit ebben az ügyben tennie kell.
Hozzáteszem: az igazságszolgáltatás, és ez egy jogállamban így van rendjén, nem a kormány kezében, hanem tőle független intézmények kezében van. A kormánynak egyetlen teendője biztosítani az igazságszolgáltatás pártatlan működéséhez szükséges feltételeket. Ezt meg is teszi. A demokráciát azonban két veszély fenyegeti legalább. Az egyik az ön által is említett förtelmes korrupció, a másik a tisztességtelen, gátlástalan, másokat bemocskolni akaró hazudozás. Úgy gondolom, ez utóbbi ellen éppúgy fel kell lépni, mint a törvénysértés más formája ellen.
Tehát én óvnám attól a képviselő urat, ahogyan a kormányt is, hogy egy eddigiekben nem túlságosan szavahihetőnek bizonyult, kihallgatóit ízlése szerint megválogatni kívánó, büntetőeljárás alatt álló személy állítólagos nyilatkozatai alapján kívánjon felelősségre vonást látni. Ha bárkinek a bűnössége bebizonyosodik, én biztos vagyok benne, hogy a Magyar Köztársaság törvényei szerint fog bűnhődni.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés