DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Egyszerűen megdöbbenek, hogy az állampolgári jogok biztosának jelentését ön egyoldalú tájékoztatáson alapuló jelentésnek ítéli meg. Egész egyszerűen ez nem méltó a Magyar Országgyűléshez és azokhoz a biztosokhoz, akiket a Magyar Országgyűlés választ meg. Elfogadhatatlan ez a megközelítés.
Ön engem egyébként azzal vádol, hogy törvénytelenséghez asszisztálok, jogszabály-ellenességhez asszisztálok. Önök alkottak egy olyan jogszabályt, hogy egy civil szervezetet ki kell készíteni, el kell lehetetleníteni, meg kell büntetni. Nem az ebtenyésztés szabályairól van szó, hogy azok elfogadhatatlanok, miniszter úr, hanem ön egy olyan szervezet kezébe adta a lehetőséget, a kizárólagosságot, és törvény nélküli felhatalmazással adta oda a hatósági jogkört, mely szervezet vezetője, miniszter úr, főtitkára volt a MEOE-nak, bűnvádi eljárás folyt ellene, elítélték, majd egészségi állapota miatt nem hajtották azt végre. Ennek a szervezetnek, amelyiknek ön odaítélte ezt a jogosítványt, ő az elnöke.
Itt egy háborúról van szó, és önök ahhoz asszisztálnak, hogy a jogszabályok úgy legyenek megfogalmazva - a minisztérium által kialakított jogszabályok -, hogy a másik szervezetet tönkretegyék. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Elfogadhatatlan, és nem fogadom el a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Közbeszólás az MDF padsoraiból: Helyes! - Dr. Németh Imre: Jogállam!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés