DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Azt gondolom, így év elején nagyon fontos áttekinteni a gazdaságpolitika helyzetét, s át kell tekinteni egyben azt is, hogy mit ért el az ország az elmúlt évben a gazdaságban, és mennyire reálisak azok a tervek, amelyeket kitűztünk magunk elé. Ebből a szempontból az a legfontosabb dolog, hogy megállapíthatjuk, a gazdaság a kitűzött gazdaságpolitikai céloknak megfelelően alakult, s ha megnézzük azokat az alapvető mutatószámokat, amelyek ma már rendelkezésünkre állnak, akkor megállapítható, hogy a gazdaság kedvező szerkezetben növekedett az elmúlt évben.
Ezek között talán az egyik legfontosabb dolog, hogy minden bizonnyal 4 százalék körül nőtt a GDP; ezt várhatóan néhány napon belül pontosan megtudjuk, amikor a KSH közölni fogja ezt az adatot. Az egészen biztosan elmondható, hogy 2 százalékponttal magasabb a gazdasági növekedés dinamikája, mint ami az Európai Unióban megfigyelhető. Vagyis a magyar gazdaság felzárkózási folyamata folytatódott, sőt lehet mondani, hogy az elmúlt évben némileg fel is gyorsult, ugyanis a 2 százalékpontos különbség igen lényeges.
S nagyon fontos az is, amit frakcióvezető-helyettes úr is megállapított az imént, hogy a növekedésnek kedvező a szerkezete, vagyis azt lehet mondani, hogy a növekedés fenntartható pályán halad. Ez az egészséges növekedési szerkezet megfogalmazódhat abban, hogy jelentősen nőttek a beruházások, ezen belül is két számjegyű a feldolgozóipari beruházások növekedése. Jelentősen nőtt az export, az ipari termelés és ezen belül a feldolgozóipar termelése. Talán az a legfontosabb eredmény, hogy az elmúlt évben sikerült visszatérni a fenntartható növekedés pályájára, arra a pályára, amelyről 2000-2001 fordulóján tért le az ország, és sajnálatos módon a visszatérés feltételeit nem sikerült rögtön megteremteni.
Szeretnék utalni arra, hogy 2003-ban a bruttó hazai termék 3 százalékkal, tavaly pedig - ahogy az imént mondtam - minden bizonnyal 4 százalékkal nőtt. Úgy tűnik, hogy a következő években is hasonlóan kedvező folyamatokra számíthatunk.
Nagyon lényeges az is, hogy a reálkereset a 2003. évi 9,2 százalékos növekedés után 2004-ben ugyan nem nőtt tovább, de a 2005-ös adóváltozás máris megteremtette a feltételét egy gyorsuló reálkereset-növekedésnek, és a lassuló infláció mellett minden remény megvan arra, hogy az idén 4 százalékos legyen a reálkeresetek növekedése.
Nagyon fontos még, hogy a foglalkoztatási szerkezet a gazdaságpolitika céljainak megfelelően alakult, hiszen a versenyszektorban az alkalmazottak száma másfél százalékkal nőtt, míg a költségvetési szektorban némi csökkenés tapasztalható.
Nagyon lényeges, hogy 2004 második felében felgyorsult a dezinflációs folyamat, tehát látványosan csökkent az infláció. A januári infláció mindössze 4,1 százalékos volt. Ez megteremti a feltételét annak, hogy a kedvező árindex mellett a kamatok tovább csökkenhessenek.
Nagyon fontos még, hogy 2004 folyamán a pénzügyi egyensúly is javult. Az államháztartási hiány 2003-hoz képest egy teljes százalékponttal csökkent, és az Európai Unión belül ez az egyik legjelentősebb deficitcsökkentés, amelyet az elmúlt két-három évben elért a magyar kormány.
Egyébként a szigorodó fiskális politika fennmaradhat, és 2005-ben hasonló csökkenésre számíthatunk a folyó fizetési mérlegben is. 2004-ben a folyó fizetési mérleg szinten maradt, miközben a hiány finanszírozhatósága javult, hiszen az Európai Unióból folyamatosan növekvő tőketranszferek érkeztek, melynek hatására a működőtőke-beáramlás gyakorlatilag eljutott az 1995-ös egészen magas szintre. Egyébként pedig a működőtőke-befektetések összvolumene elérte a 3 milliárd eurót. Úgy gondolom, ezek nagyon lényeges eredmények.
Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés