DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Meg kell mondanom őszintén, igencsak meglepett az ön interpellációja és a kérdései. Attól tartok, hogy az ön felfogása a tőzsdéről igencsak távol áll a nemzetközi pénzügyi szakirodalom felfogásától, de lehet, hogy én nem ismerem eléggé ezt a szakirodalmat (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Az biztos!), és más szakmai tényekre alapozzuk a véleményünket.

De ha most ezen is túltesszük magunkat, sőt azokon a hangzatos cirkalmakon is, amit ön itt volt szíves megfogalmazni - gondolom, hogy a Fidesz politikai stílusának a megfelelő demonstrációja céljából, hogy itt most elherdáltunk meg botrányos biznisz meg szándékos nemtörődömség, felelőtlenség meg jó néhány egyéb, a szokásos politikai hangulatkeltést szolgáló megjegyzés -, akkor tulajdonképpen már csak arra kell válaszolnunk, hogy a magyar állam nevében eljáró ÁPV Rt. hogyan adta el a MOL részvényeit.

Lehet, hogy ez önt meglepi, mégis így van: akkor jó áron adtuk el a MOL részvényeit. Ugyanis ezt a privatizációs tranzakciót korábbra, még 2003 őszére tervezte a kormány, akkor azonban - valóban felelős gazdaként - a tőzsdei szakértők külön-külön elkészített, számításokkal és szöveges elemzésekkel alátámasztott, egybehangzó javaslata alapján elhalasztottuk a pakett értékesítését. De ha visszagondol arra a tisztelt képviselő úr - látom, most nem figyel ide, de azért elmondom a többieknek (Derültség az MSZP soraiban.) -, akkor ugyanis még az a helyzet állt elő, hogy a korábbi kormánynak az egyébként igencsak befektetőellenes tevékenysége miatt nyomott árak voltak a magyar tőzsdén is. Tehát ennek alapján nyilván nem volt célszerű az értékesítés. Ugyanakkor 2004 februárjában a MOL-részvények tőzsdei jegyzése meglódult, és 7-8 százalékkal már az őszi ár fölött sikerült azokat értékesíteni. A tőzsdei szakértők egybehangzó javaslata alapján ekkor ez az ár egy célszerű eladási ár volt. Sőt, akkor ez volt a piaci ár. Azt hiszem, hogy ez az, amit ön a szakirodalomból nem ismer elég jól.

Ezért tehát minden olyan kitétel, feltételezés vagy utalás, amit ön volt szíves említeni, és ami azt sejteti, hogy áron alul adtuk el a MOL részvényeit, hamis és valótlan.

Ami viszont igaz: fél évvel később, 2004 őszére az olajpiaci részvények, így a MOL is, rendkívül megdrágultak. Ezt előre persze így senki nem láthatta, sem az ÁPV Rt., sem a kormány (Moraj a Fidesz soraiban. - Pettkó András: Szakmai hiba!) - hozzáteszem, hogy sem az ellenzék. Bár ahogy elnézem, az országnak nagyon jót tenne, tisztelt képviselő úr, ha a mindenkori kormány csak fele annyira lenne bölcs előre, mint ön, képviselő úr, utólag.

Egyébként, tisztelt képviselő úr, valamit azért elhallgatott bölcsen az interpellációjában: a MOL részvénye azért is ment fel ilyen csillagászati magasságokba, mert a magyarországi befektetések iránt megnőtt a külföldi bizalom a kormány gazdaságpolitikájának eredményeként. Ezt mutatja egyébként, hogy a BUX-index korábban soha nem látott szárnyalása tapasztalható. Ennek alapja pedig a gazdaság dinamikus fejlődése és a kormány sikeres gazdaságpolitikája.

Egyébként pedig, ha a részvénypakett értékesítését követően a tőzsdei árfolyam utólag emelkedik, akkor veszteségről beszélni legalább akkora botorság, mint ha ön, tisztelt képviselő úr, a feleségét azért hibáztatná, mert rossz helyre tette az ikszet, és ezért elvesztettek 800 milliót (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Idő!), merthogy nem nyerték meg a lottó ötöst. Ezért azt gondolom, képviselő úr, célszerű, ha se otthon, se a parlamentben nem hivatkozik erre.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu