DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tudom, hogy ön egy nyugalmazott rendőrezredes, ebből adódóan hivatásánál fogva a rend nyilván az érdeke. (Derültség az MSZP soraiban.) Ugyanez a dolga most a számok világában is, államtitkár úr, s ahhoz a szabályozáshoz képest, amit önök a 13. havi bér megszüntetésével, illetve az új, külön juttatással végeztek, az őskáosz a rend világának jegyeit mutatja. Lehet ezen nevetni, államtitkár úr, de azok a dolgozók, akik végigdolgozták a tavalyi évet, és az önök intézkedései következtében egyébként el kellett hogy bocsássák őket a közszolgálatból, nem kapták meg a 13. havi juttatást januárban. Viszont vannak olyan dolgozók, akik adott esetben január 1-jén munkába állnak, de netán júniusban elhagyják a pályát, ők megkapják. Önök nem ismerik az arányosítás elvét a munkajogból, önök rossz szabályozást alkottak. Mindenki tiltakozik ez ellen a szabályozás ellen, ezt mi sem tudjuk elfogadni. Pénzt vettek ki az emberek zsebéből.
A közszolgálati dolgozók nevében sem tudom elfogadni a válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés