DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Így a vita vége felé tisztelt képviselőtársaimhoz szeretnék fordulni egy nyitott kérdés kapcsán, amelynek a megoldására maga a törvényjavaslat is megpróbál lehetőséget teremteni. Közismert, hogy egy régebbi közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi rendelet a járművezető-képzésben részt vevő személyek hatósági névjegyzékből való törlését rendelte el különböző jogcímeken - ehhez a törvényhez tartozik ez is -, és ismert, hogy az Alkotmánybíróság 2005. június 30-ával megsemmisítette ezt a javaslatot, és arra utasította az Országgyűlést, hogy ezt a kérdést törvényben rendezze.

Tisztelettel szeretném jelezni, hogy négypárti kezdeményezéssel elkészült egy törvényjavaslat, amelyet a gépjárművezető-képző kamara címszó alatt nyújtottunk be az Országgyűlésnek, és amelyik önálló törvény mint köztestület keretein belül ennek a kezelésére egyértelműen lehetőséget ad. Innen is tisztelettel arra kérem államtitkár urat - mivel egyértelmű mandátummal a gazdasági bizottság ülésén, ahol ennek a javaslatnak a bemutatása megtörtént, a tárca képviselője nem rendelkezett -, hogy az ebben a négypárti javaslatban foglaltakat a tárca részéről is támogatni szíveskedjék, és képviselőtársaimat is kérem ennek a támogatására.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu