GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A falut óvni, a földből élőket segíteni, a magyar mezőgazdaságot pedig fejleszteni kell. Ebben, gyanítom, a magyar kormány, ellenzéke, az agráriumból élők és a nem agráriumból élők között nincsen vita. Ezek a kérdések döntően szakkérdések. Szakmai kérdésekről a szakminiszterrel a szakminisztériumban kell tárgyalni. Megoldani mindazt, ami közös agrárpolitikánkban a közös költségvetés keretei között megoldható. Erre a miniszter úrnak felhatalmazása van. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból. - A Fidesz soraiból: Na! - Nézzenek oda!)

Amire nincsen felhatalmazása a miniszter úrnak, hogy a költségvetés keretein kívül, azt meghaladóan közös forintjainkból, bármennyire is fontos lehet további pénzek kifizetése, arra kötelezettséget vállaljon. (Domokos László: Kezességvállalás?) Nem teheti meg, mert hosszú még azon igények és igénylők sora, akik itt állnak a kormány és itt állnak a költségvetés asztalánál, és mondják egymás után, hogy mire kellene még költeni.

Pár évvel ezelőtt a gazdák földalapú támogatásként hektáronként 8 ezer forintot kaptak szántóföldre, most 35-öt. (Font Sándor: Nem kapnak! Ez a különbség! - Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Azt tudom mondani, hogy egy száz hektáron gazdálkodó gazda a 2002. évi 800 ezer forint helyett ma 3,5 milliót kap. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Úgy van! - Font Sándor: A Leisztingerre gondolsz? - Bársony András: Te mennyit kértél?) Fejleszteni, a gazdálkodás feltételeit javítani biztosan jobb lenne ennél több.

Azt kérem a gazdáktól, ők is osztozzanak abban a felelősségben, ami a miénk. Osztozzanak abban a felelősségben, hogy Magyarországon az agrárvilágon kívül egy sor olyan terület van, amely arra vár (Dr. Kelemen András: Szíveskednek éhen halni!), hogy a köz forrásait használva messzebb jusson és előrébb jusson. Arra kérem Magyarország lakóit, adjanak ahhoz támogatást, hogy azt a politikát valósítsuk meg és azon költségvetés keretei között, amit az Országgyűlés elfogadott, és ezt a politikát a parlamentben vitassuk meg, tárgyalótermekben vitassuk meg, és ne utcán tüntessünk.

A mai vita nem tántorított el attól, hogy kitartunk politikánk mellett. Ha kell, akkor pontosítunk, ahol kell, talán részleteket kijavítunk. A lényeg viszont nem változhat: az a magyar kormány célja (A Fidesz soraiból: Hogy?), hogy a földből élők sorsa könnyebb legyen; hogy a magyar falu fejlődjön; hogy olyan versenyképes agrárium jöjjön létre, amely képes eltartani az abból élőket; hogy a falu megtartsa lakóit; hogy a fiatalok ott maradjanak; és ne az legyen hosszú távon a cél, hogyan lehet több támogatást, hanem hogyan lehet értelmes munkából több jövedelmet kapni, több jövedelmet a falunak, több jövedelmet a földből élőknek (Font Sándor: Úgy, mint az önkormányzatoknak, ugye?), egy jobb, sikeresebb jövőt Magyarországnak.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu