HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a kormány gazdaságpolitikájáról kívánok szólni, de ezen belül is sokkal inkább a Szabad Demokraták Szövetségének gazdaságpolitikájáról, hiszen az elmúlt három esztendőben ez a párt adta a gazdasági minisztert, és a gazdasági folyamatok főleg hozzá köthetők, és ha lehet ezt mondani, akkor neki köszönhetőek.
Az SZDSZ egy múlt heti sajtótájékoztatón tudatta a magyar lakossággal, hogy annak ellenére, hogy érzései mást mutatnak, a liberális gazdaságpolitika jó irány. Nézzük, mire alapozza a baloldal, az SZDSZ ezt a véleményét, és mi történt az elmúlt három esztendőben, aminek kétségkívül vannak pozitív eredményei, de sajnos, a mérleg azt mutatja, hogy a negatív eredmény - idézőjelbe téve - több. Igaz, hogy van 4 százalékos vagy ekörüli gazdasági növekedés, de ezt néhány multinacionális cég produkálja és állítja elő. A magyar kis- és középvállalkozók jelentős része a létért küzd, és a megmaradás a mindennapok legnagyobb problémája.
Az MSZP-SZDSZ-kormányzat első esztendejét a felelőtlen költekezés jellemezte. A második év a sodródás éve volt. A harmadik esztendő pedig a sodródás és az átgondolatlan restrikció esztendeje volt. Eközben a kisebbik koalíciós párt, az SZDSZ nem tudta eldönteni, hogy végső soron kormánypártként vagy ellenzéki pártként viselkedik-e, mert ezt változtatta, szinte szezonális vagy szezonpártnak is nevezhető.
(14.20)
Ősszel és télen, amikor a költségvetés és az adótörvények elfogadása zajlik, akkor kormánypártiként mindig tisztességgel megszavazza ezeket a törvényeket. Tavasszal, a tavaszi szezonban, ahogy kiderül, hogy az előző esztendő gazdaságpolitikája megint rossz volt, rögtön ellenzéki lesz, és adóreformról, adótörvények módosításáról kezd el beszélni. Eközben az agyondicsért liberális gazdaságpolitika elérte, hogy a magyar gazdaság letért a fenntartható fejlődés növekedéspályájáról, és riasztó méreteket öltött az ikerdeficit. Ezt az Európai Bizottság is alátámasztja, hiszen az adóreform hírére százmilliárd forint deficitcsökkentésre szólította fel a magyar kormányt. (Folyamatos zaj.)
A liberális gazdaságpolitika elérte, hogy az állami újraelosztás és az adóztatás mértéke az elmúlt három esztendőben jelentősen nőtt. A foglalkoztatás sem úgy alakult, ahogy az előző napirend előtti hozzászólásra az államtitkár úr válaszolt. Ma a foglalkoztatás szereplői 44 százalékban az állami szférából kerülnek ki, ez például Csehországban csak 23 százalék, a fejlettebb európai országokban 20 százalék körüli. A liberális gazdaságpolitikáról a magyar választók (Az elnök csenget.) a lábukkal döntenek, illetve a lábukkal adnak választ rá, hiszen a magyar polgárok Bécsbe járnak bevásárolni, mert ott a pénzük többet ér és többet kapnak érte, köszönhetően az elviselhetetlenül magas áfaterheknek. A magyar polgárok Romániába és Ausztriába járnak tankolni, mert Közép-Európában nálunk a legdrágább az üzemanyag, a benzin. És a magyar polgárok - egyetértve az ide törekvő befektetőkkel - Szlovákiába mennek céget alapítani, mert a cégalapítás költségei lényegesen alacsonyabbak, mint Magyarországon.
Néhány héttel az adótörvények elfogadása után az SZDSZ és az MSZP újra versenyre kelt az adócsökkentések terén, pedig tudja, hogy adócsökkentésre 2006 előtt már nem kerülhet sor. Nem kerülhet sor, mert az államháztartási hiány, az államadósság, ami másfélszeresére növekedett az elmúlt három esztendőben, szinte lehetetlenné teszi ezt az akciót. Ennek minden lehetőségét a jelenlegi kormány felélte, nincs abban a helyzetben, hogy adóreformot valósítson meg, pedig valóban szükség van az adóreformra. De adóreform csak a kiadások csökkentésével, a hazai gazdaság növekedésének figyelembevételével, az európai források számbavételével lehetséges, és csak politikai konszenzus eredménye lehet, és nagy valószínűséggel csak 2006 után kerülhet erre sor.
Módosítani kell az adótörvényeket, mert a mostani adótörvények eredménye az, hogy ma Magyarország a nagyon gazdag multinacionális vállalatok országa és a nagyon szegény polgárok országa. Módosítani kell az adótörvényeken, hiszen a hazai kis- és középvállalkozók a lét és a nemlét határán vannak, több százezren komolyan fontolgatják a tevékenység beszüntetését. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
A Magyar Demokrata Fórum arra kéri és arra szólítja fel a kormányt, hogy felelőtlen ígérgetések helyett valóban kezdje meg az egyeztetést és az adótörvények átdolgozását.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés